Új korszakváltás előtt

Oláh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Kezdjük távolabbról: milyen alapproblémákat teremtett a rendszerváltoztatás a gazdaságpolitika számára?
Gyors és drámai változás volt ez: romokból kellett piacgazdaságot építeni. Ám a tömeges privatizációs hullámban sok olyan céget is eladtak – az államháztartás hiánya és az eladósodás miatt –, amelyet a bejáratott, normális piacgazdaságokban az állam jó okkal megtart a saját kezében. Részben ezeknek a visszaszerzése is zajlik 2010 óta.

Sikeresen?
Többé-kevésbé. A privatizációban volt sok gazdaságstratégiai hiba. Teljes iparágakat, az iparágakban lévő összes gyárat eladták – előfordult, hogy olyan külső befektetőknek, akik ugyanabból az országból érkeztek. Ez történt például a 
cukorgyárak esetében. Másfelől 1990-ben kiderült az is, hogy a gyárak nemzetközi összehasonlításban versenyképtelenek, nem tudnak eredményesen termelni. A külföldi tőke pedig új, hatékonyabb technológiát hozott.

Vagy csak piacot vásárolt.
Részben igen, de ne értékeljük túl a magyar piac méretét, és a többség nem is ebbe a kategóriába tartozott. Ám természetes, hogy a külső befektető könyörtelenül kihasználja a gazdaságpolitikai hibákat. A kétezres évektől kezdve elindult a zöldmezős külföldi tőkebefektetések folyamatos növekedése. Ez munkahelyeket teremtett, technológiai importot, gazdasági erősödést is hozott, mára azonban elérkeztünk addig, ameddig így el lehetett jutni. A feltörekvő országok világszerte ismert, klasszikus felzárkózási pályaívét írtuk le a tőke- és technológiaimport érkezésével és a hozzá kapcsolódó gyártóipar kialakulásával. A magyar felzárkózás e folyamat végéhez közeledik, ez már néhány éve látszik. Új, innováció- és technológiavezérelt növekedési pályára kell átállnunk, ez a gazdasági felemelkedés következő szakasza.

Ipar nélkül nem is működik a felzárkózás?
Előfordul, hogy át lehet ugrani egy-egy fejlődési fokot az új technológiák segítségével, de az 1990 előtti magyar gazdaság állapota nem engedte kihagyni a gyakran újraiparosításnak nevezett lépcsőfokot. A fejlett európai országokat – ahol napjainkban már a szolgáltatószektor foglalkoztatja a munkavállalók 70-80 százalékát, az ipar pedig csupán 15-20 százalékát – ma is fejlett ipari országoknak hívjuk, mivel korábban átestek egy erős ipari korszakon, amely megteremtette az alapját annak, hogy a szolgáltatások felé forduljanak.

Biztos, hogy az újraiparosítás legjobb módja az autó­gyártás erősítése?
Az autóipar olyan ágazat, amelynek a hatásai talán a legjobban terülnek szét a gazdaságban, mert sok beszállítót képes bekapcsolni. Államtitkárként folytatott tárgyalásaim során az volt a benyomásom, hogy ha egyszer a BMW Közép-
Európát választja, oda megy majd, ahol a legtöbb beszállítója van. És így is lett, részben ezért is települt hazánkba. A verseny pedig ma már egyre erősebb, hiszen évente közel húszmillió autót gyártanak Európában, és ennek ötödét Kelet- és Közép-Európában.

Ha a felzárkózási modellnek vége is, az elmúlt évek azért sikeresnek tekinthetők a magyar gazdaság szempontjából?
2010 és 2012 között nagyon komoly válságkezelés zajlott, iszonyú nagy eladósodottságot kellett hirtelen és gyorsan kezelni. Közben meg kellett teremteni azokat az alapokat, amelyek lehetővé teszik a gazdasági fejlődést. 2013 elejére növekedési pályára állt a gazdaság. A sikertörténetben döntő volt az egykulcsos adózás bevezetése és az a foglalkoztatáspolitika, amely a segély helyett munka elvére épül.

Idén nagyobb volt az első negyedéves visszaesés, mint amire sokan számítottak. Mégsem annyira válságálló a magyar gazdaság?
Olyan válságot éltünk át, amilyennel még nem találkoztunk: egyik napról a másikra szinte a teljes világgazdaság lefagyott. Magyarország pedig kicsi, nyitott, exportorientált gazdaság. Ha az emberek a karantén miatt világszerte ki sem tudnak mozdulni a lakásukból, akkor aligha várható el például, hogy autóvásárláson gondolkodjanak. A leállás eltérően érintette a különböző gazdasági szerkezetű európai országokat. Ahol a személyi szolgáltatások, például a turizmus adja a bruttó hazai össztermék jelentős részét, a gazdaság és a nemzetközi forgalom hibernált állapota súlyosabb foglalkoztatási problémákat okozott, mint azon országokban, ahol a modern technológiákra épülő ipar dominál.

Milyen lesz a vírus utáni világ?
A járvány egyik tanulsága, hogy a digitalizáció segítségével – amivel nem rendelkeztünk a korábbi világjárványok idején – ma pontosan követhetjük, elemezhetjük és ellenőrizhetjük a folyamatokat. Tanulság az is, hogy a járványügyi szakértők és a politikusok sikeresen együtt tudnak működni, erősödött a szakértelem és a politika kapcsolata. Másik fontos következmény – és Magyarországnak ez kínálja a legtöbb esélyt –,hogy a jövőben a hosszú globális értékláncok szerepét világszerte újragondolják.

A nagyobb gazdasági önállóság érdekében?
A koronavírus-válság utáni világ leggyakrabban elhangzó kifejezése a stratégiai autonómia. Az európai országok még egyszer nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy arcmaszkért és lélegeztetőgépért kelljen harcolniuk. Bármely fejlett ország képes arra, hogy ilyen, a járványügy szempontjából fontos eszközök gyártásában önellátó legyen, hiszen ehhez nem kell különleges csúcstechnológia. A vállalatok is végiggondolják majd, hogy valóban szükség van-e olyan hosszú termelési láncokra, amelyek összekötik a föld messzi telephelyeit, szükséges-e minden gyártást kiszervezni Délkelet-Ázsiába. Még úgy is, hogy az otthoni gyártás picit drágább. Ráadásul akár teljesen hazavihetik a termelést, mert ugyanazt a terméket az olcsó ázsiai munkaerő igénybevétele helyett otthon, a fogyasztóhoz közel, automatizált gyárakban is elő lehet állítani. Arra is lehetőség van, hogy a gyártást ne vigyék haza Németországba vagy Dániába, hanem megálljanak Kelet- vagy Közép-Európában. Óriási esélyünk nyílhat, hogy a visszatelepülő termelés egy része Magyarországra jöjjön. Feltétel azonban, hogy a gyártási folyamatok hatékonyak legyenek, ami csak a jelenleginél sokkal erősebb digitalizációval és robotizálással érhető el.

Realitás, hogy a technológiák révén a magyar kisvállalatok kitörjenek a globális piacra?
Példa és esély is van rá. Egyik legfurcsább kifejezésünk a mikromulti – vagyis ha egy kisvállalkozás képes olyan terméket kifejleszteni és annak piaci rést találni, amellyel fel tud építeni egy összetett globális láncot úgy, mint a nagyok. De az igazi nagy ugrás majd az lesz, amikor az ipar 4.0 újításai – mint a dolgok internetje, a 3D nyomtatás vagy a robotok – széles körben megjelennek a magyar kis- és középvállalkozásoknál. Noha ma már közel kilencezer ipari robot működik hazánkban, többségük az autóiparban, a nagyipari termelésben, a nagyvállalatoknál van. A robotikai fejlesztés pedig – a kapcsolódó szabadalmakra épülő elemzéseim ezt mutatják – szinte teljesen hiányzik Magyarországon. Mindeközben a szolgáltatószektorban is megjelentek a robotok világszerte a sebészettől a raktározásig. Ma már a kisebb ipari vállalkozások számára is elérhető áron találni a piacon olyan ipari robotokat vagy robotkarokat, amelyeket sokféle munkafolyamatban lehet használni, és nem igényelnek komoly programozást. Természetesen az új technológiák területe nagyon széles körű, a kicsi és nyitott gazdaságú országok pedig akkor lehetnek versenyképesek, ha ezeken belül specializálódnak, ahogyan Tajvan, Szingapúr vagy Izrael teszi. Egy átfogó elemzésen dolgozom épp a mesterséges intelligencia terén működő startupokról, és az első számok azt mutatják, hogy Izrael egymaga majdnem akkora teljesítményt nyújt, mint az egész Európai Unió.

Magyarországnak ez lehet az önvezető autózás?
Az önvezető autózás elválaszthatatlan a mesterséges intelligenciától, amelynek fejlesztéséhez négy dolog szükséges. Kellenek agilis startupok, amelyek kikísérletezik a terméket, és megkeresik hozzá a piacot. Kellenek digitális óriásvállalatok, amelyek nagy piaci lefedettséget biztosítanak – ilyenekkel jelenleg csak Amerika és Kína rendelkezik. Kellenek a mesterséges intelligenciához értő szakemberek, akikért most világszerte óriási verseny folyik. És kell még az új korszak új gazdaságának hajtóanyaga: az adat. Az amerikai–kínai kereskedelmi háború is részben arról szól, hogy ki rendelkezik majd az adatokkal. Az öngerjesztő folyamat egyszerű: egy digitális termék vagy szolgáltatás esetében minél több a felhasználó, annál több az adat, minél több az adat, annál pontosabb az algoritmus, és jobban személyre szabott szolgáltatást lehet nyújtani. Mindez a felhasználók számát növeli, a több felhasználó pedig ismét csak több adatot jelent, és így tovább. A verseny tétje, napjaink legnagyobb geopolitikai kérdése az, hogy az új technológiák korszakában a világgazdaság mely régiója kerül vezető szerepbe: Amerika vagy Kína. Nekünk is meg kell találni azokat a területeket, ahol a robotizáció és a mesterséges intelligencia korában versenyképesek lehetünk. Amihez rengeteg adat kell, ott labdába sem rúghatunk, és nincsenek a digitális gazdaságot uraló óriásvállalataink sem. Az önvezető autózáshoz kapcsolódó fejlesztésre viszont van lehetőség nálunk is, mert fejlett autóiparral rendelkezünk. Ahhoz azonban, hogy ezen a téren előbbre lépjünk, sokkal erősebben be kell kapcsolni a gazdaságba a hazai startupokat, valamint az egyetemi szférát.

A kapitalizmusnak mi lehet a jövője?
Mindig akadnak bőven jelentkezők, akik szeretnék eltemetni a kapitalizmust, de annak a lényege éppen az, hogy folyamatosan képes megújulni. És többnyire nem az ideológiai kritikák vagy a társadalmi mozgalmak miatt, hanem azáltal, hogy újabb és újabb technológiákon keresztül születik újjá. Az igazi kérdés, hogy a mostani digitális technológia milyen világot, milyen kapitalizmust hoz létre.

Ezt fogja kutatni a Mathias Corvinus Collegiumban is?
A technológiai jövők kutatóműhelyét hozzuk létre késő ősszel, ahol ehhez hasonló kérdéseket vizsgálunk majd. Mit tudunk tanulni a korábbi ipari forradalmakból, ami hasznosítható ma is? A negyedik ipari forradalom, az új technológiák gazdaságtana ma még nem létezik, de a sikeres felzárkózáshoz tudnunk kell, hogy ezek miként alakítják át a gazdaságot, az ipari szerkezetet és a globális értékláncokat. Hogyan hatnak a vállalkozói dinamikára, a foglalkoztatásra, az oktatásra vagy éppenséggel városainkra és mindennapjainkra? Mindennek megvan a geopolitikai vonatkozása is, hiszen az új technológiák új, globális léptékű törésvonalak kialakulásához vezetnek a világgazdaságban. Magyarország számára pedig alapvető fontosságú kérdés, hogy miként lehet nyertese ennek a korszakváltásnak.

Címlapkép: Ficsor Márton