Akik a közönségből közösséget kovácsolnak

2023. július 12. 21:48

Héreg, Házasság negyed, KóPé sétány 50. – itt lakik Péter bátyó és Ildikó nénje, azaz az idén nyolcvanéves Levente Péter és felesége, Döbrentey Ildikó. Születésnapi látogatásra érkeztünk, de az ajándékot mi kaptuk: derűt, szeretetet és annak a bizonyosságát, hogy a világ mégiscsak úgy van rendben, ahogy van. Az Úristen kezében. 

2023. július 12. 21:48
null
Farkas Anita

 

„Gyertek, gyerekek, hadd mutassak valamit” – alig érkezünk meg, de már a hátsó kertben találjuk magunkat. Levente Péter az elmaradhatatlan fehér kalapban, nyakában a piros sálat nyáron felváltó piros törölközővel, köténye zsebében a szintén kötelező metszőollóval, ellentmondást nem tűrően visz minket a ház mögé. A kert hosszan nyúlik lefelé, középen kis pétanque-pálya, most mi játszunk gyorsan egy partit a három unoka helyett, a diófa ágán kötélhinta leng. Kerítés nincs, ellenben szigorúan rendezett kiskert igen. Benne újhagyma, paradicsom, nemrégiben újratelepített málna- és ribizlibokrok. És hogy a legfontosabbat ki ne hagyjuk, rengeteg cukkini. 

Nemcsak az ő otthonuk lett a falu, Levente Péterék is otthona lettek mindenkinek, aki akár csak ideig-óráig erre jár”

„A Teremtőnek hála, a cukkiniim minden évben olyan nagyra nőnek, hogy szombatonként átvedlek őstermelővé, és a helyi piacon árulom őket. Megállapodást kötöttem a konkurenciával, hogy július–augusztusban csak én adhatok el nagyra nőtt cukkinit; a feleségem nem venné jó néven, ha a kicsikkel, satnyákkal állnék oda a vásárlók elé” – mondja nagy elánnal házigazdánk. És mivel Levente Péterről van szó, biztosra vesszük, hogy az éppen a lángosos mellett bérelt asztalnál nem csak a cukkini aktuális áráról folyik olyankor a diskurzus. 

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
boldog-pride-ot-mindenkinek
2023. július 14. 03:13
🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈Sziasztok! Szombaton Pride felvonulás ! Mindenkit nagy szeretettel várunk! Gyertek el minél többen, és hozzátok a barátaitokat is! Csináljunk a Budapest Büszkeségből a világ legjobbját és legnagyobbját! 🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!