Ki mint vet, úgy arat

2013. október 16. 10:55

Oszkó Péter
VG.hu
A hazai futball és startup szektor mutat némi hasonlóságot: a pár nemzetközi sikertörténet mellett hiányzik a komplex stratégia.

„A 2010-ben indult Jeremie programnak köszönhetően pár év alatt sok milliárd forint került a hazai kockázati tőkepiacra, a dinamikus globális növekedés lehetőségét magukban hordozó cégek száma azonban – a gyakran emlegetett pár nemzetközi sikertörténet ellenére – nem nőtt meg robbanásszerűen. Vagyis a kockázati tőke oldaláról nézve továbbra is csak csörgedezik a deal flow.

Ellentmondásos a cégépítés szempontjából releváns jogi-szabályozási környezet is. Az alacsony társasági adó ösztönző hatását lerontják az alkalmazottak után fizetendő magas járulékok, a különféle adminisztrációs terhek, az IP jogok kezelését nehezítő problémák.

Mint a foci világában, úgy a szintén speciális tudást és készségeket igénylő startup szcénában is kiemelt fontosságú az utánpótlásképzés. Meg kell találni a tehetségeket, időt, pénzt és szakértelmet kell fektetni a fejlesztésükbe, és mindezt folyamatosan, nem csak alkalmi jelleggel. A sikeres vállalkozáshoz szükséges korszerű ismeretek átadására, készségek fejlesztésére a közoktatásban éppúgy nagyobb hangsúlyt kellene helyezni, mint a felnőtt oktatásban. A vállalkozói szemléletet bátorítani kell, akárcsak a vállalkozói élet kihívásaira való tudatos felkészülést.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Dávid Ibolya mikor ír már erről valamit?

Oszkóra így érvényes a Ki mint vet, úgy arat közmondás:

"Ki mint vét, úgy ürít"

Oszkó Péter elrugaszkodott, mint anno a pannon puma, s azt karja látatni, mintha a Jeremie program emelné fel a magasságokba a magyar vállalkozásokat.
A Jeremie program 2010 elején indult Magyarországon az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként. A projekt 2013 évi zárásáig kb. 45 milliárd forint áll rendelkezésre az induló kis-, középvállalkozások számára.

Ez lenne az a nagy dobás? Ez növeli dinamikusan, robbanásszerűen a cégek számát?

Az MNB által rendelkezésre bocsájtott forrásból, az új költségvetési uniós támogatások forrásából és amennyiben a bankok lejjebb viszik a beruházási hitel kamatokat akkor esetleg várhatunk dinamikus növekedést. Ez hozzájárulhat a foglalkoztatás bővüléséhez, a jövedelmek, a fizetőképes kereslet növekedéséhez, amely maga után vonja a fogyasztás és megtakarítás növekedését.

A hazai startup vállalkozás fogalma

„A dinamikus, gyorsan növekedő és fokozottan sérülékeny vállalkozások a gazellák. A gazellavállalkozások többnyire kicsivel kezdik, de már a kezdet kezdetén nagyban gondolkodnak, azaz az alapító vállalkozók szeme előtt egy nagy vállalkozás képe lebeg. A növekedés mértéke a gazelláknál az iparági növekedés duplája. A gyors növekedés azonban fokozottan sérülékennyé is teszi a vállalkozásokat” (Vecsenyi 2002, 61.o.).

„Start-up alatt olyan induló tudásintenzív vállalkozást értünk, amely kis tőke- és munkabefektetéssel is gyors növekedést produkál” (Magyar Spin–off és Start–up Egyesület honlapja 2012). Emellett olyan típusú szolgáltatást képesek nyújtani vagy olyan progresszív új terméket képesek bevezetni a piacra, amivel fajlagosan gyorsan, nagy felfutást érhetnek el Miskolczy 2012).

Az összekötő kapocs az összes startup definíció között az „entrepreneurship”, a komplex vállalkozói szellem (B. Szabó 2012). Az „entrepreneurship” kifejezésnek nincs magyar megfelelője. Jelentheti egyrészt a „vállalkozói tevékenységet”, másrészt „ennek a vállalatépítő- és vezető tevékenységnek a tudáskészletét, mesterfogásainak összességét, azaz magát ezt az igen komoly felkészültséget igénylő mesterséget” (Osman 2009, 120.o.) „

Forrás: http://insiderblog.hu/hazai-palya/2012/08/14/startup-kutatas_1resz/

Összegezve: egy olyan fogalom amibe sok minden belefér és mindenki másként fogalmazza meg.

Oszkó Péter azt akarja érzékeltetni, hogy a kormányzás- gazdaság-foci egymáshoz szorosan kapcsolódik. Viszont azt is tudjuk, hogy a sportban a vetés, csak évek múlva érik be, amikor kiderül, hogy milyen minőségű a learatni való.

Nos, ha a 2009 évi nagyszerű válságkezelést nézzük, melynek során 8 % körül csökkent a GDP és a fogyasztás, akkor tényleg egyenes arány tételezhető fel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés