Innotrends Hungary 2013: innovációs kiállítás és konferencia Budapesten

2013. május 30. 14:01
A hazai kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit bemutató szakkiállítást, illetve konferenciát rendez a Nemzeti Innovációs Hivatal június 11-12-én Budapesten.

Az Innotrends Hungary 2013 a hazai kutatás-fejlesztés, illetve innováció (KFI) teljes körét lefedő, európai kitekintést is adó rendezvény, ahol megjelennek a hazai startup (induló) vállalkozások képviselői, a jelentősebb KFI tevénységet folytató vállalatok, a kutatói műhelyek vezetői, valamint az innováció finanszírozásának magán és állami szereplői – közölte a NIH. A kiállítást és a konferenciát is ingyenesen látogathatja a nagyközönség, mert minél szélesebb körben szeretnék felkelteni az érdeklődést a kutatás, a fejlesztés és az innováció iránt.

Több mint 70 kiállító mutatkozik majd be csaknem 4000 négyzetméteren a budapesti Millenáris Parkban. A kutatói életpálya, illetve a természettudományos és mérnöki pályák iránt érdeklődőket KFI állásbörze várja, a különleges ízeket kedvelők pedig innovatív technológiával készült ételeket is kóstolhatnak majd. A látogatók a többi között különleges holografikus kijelzőt, valamint látványos kísérleteket nézhetnek meg, kipróbálhatnak kiterjesztett valóságalapú és interaktív 3D-s virtuális szórakoztató játékokat, továbbá tudományos élménysziget is várja a közönséget.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés