Három ellenzéki is indul a Fidesz ellen a XII. kerületben

2023. december 22. 18:36

Pénteken derült ki, hogy már az LMP is beszáll a versenybe.

2023. december 22. 18:36

A XII. kerületet 2006 óta, vagyis 17 éve a fideszes Pokorni Zoltán irányítja. Egyelőre a kormánypárt nem jelentette be az indulását, viszont minden esély megvan rá, hogy jövő júniusban is szerepelni fog Pokorni neve a szavazólapon.

Időközben kiderült, hogy több ellenzéki jelölt is ringbe fog szállni a kerületért.

Először Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke, hegyvidéki önkormányzati képviselő jelentette be, hogy elindul a polgármesteri címért, őt követte a Momentum, amely a kerület korábbi rendőrkapitányát indítja, és most kiderült, hogy az LMP is beszáll a versenybe – írja a 24.hu.

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese egy pénteki sajtótájékoztatón mutatta be a párt polgármesterjelöltjét, Kendernay Jánost. Kendernay János szerint a hegyvidéki közösségi tér nem lehet a „pártpolitika csatamezője”. Szerinte

a fideszes vezetésű kerületben számos jó intézkedés található,

mint például a Zöld Iroda, ezeket szeretné megtartani, továbbvinni és támogatni.

***

A nyitóképen Pokorni Zoltán: Fotó Földházi Árpád / Mandiner

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. december 24. 07:48
Tommaso leszopja Karácsony faszát. Szenteste legyen neki is jó...
survivor
2023. december 24. 07:45
SABOTAGE 4X 2/3...
survivor
2023. december 24. 07:44
Induljon 6 !
SABOTAGE
2023. december 24. 06:45
Ott is sok a birka fideszhívő, de kevés a legelő!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!