Megkérdeztük a szakértőt, mit gondol arról, hogy akár receptre is felírhatnák az alternatív dohánytermékeket Magyarországon

2023. november 28. 19:39

Szakértők szerint a dohányzásban is el kell jutni addig, amíg a táplálkozásban: felismerni a tényt, hogy a károsanyag-bevitel hosszabb távon súlyosan károsítja az egészségünket, ezért kevésbé ártalmas alternatívákra van szükség. Abban viszont még ők sem értenek egyet, hogy a receptre felírt ártalomcsökkentett termékek megoldást jelenthetnének-e.

2023. november 28. 19:39
Klein Ron

„Ha valaki ignorálja a tényeket, hogy a cigarettázás milyen veszélyekkel jár, passzív öngyilkosságot követ el” – jelentette ki a Mandinernek nyilatkozva Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus a BAT Hungary és a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. kutatásának bemutatóján, amely az újgenerációs dohánytermékek ismertségét és megítélését vizsgálta, összevetve a két évvel ezelőtti eredményekkel.

Ma Magyarországon 2,2 millióan dohányoznak, azaz csaknem minden harmadik felnőtt, közülük 1,8 millióan a tradicionális cigarettát szívják, pedig az már bizonyított, hogy az égés során keletkező füstben többezer káros anyag található, közülük többtucatnyi potenciálisan rákkeltő hatású.

Az elrettentő képek nem is elrettentők

A reprezentatív minta alapján jelentősen, 14 százalékkal csökkent két év alatt a klasszikus cigarettát szívók aránya, miközben megduplázódott a hevítéses, azaz füstmentes terméket használók száma, ez Dr. Pillók Péter, a Századvég kutatóintézeti igazgatója szerint komoly átstrukturálást jelent. A dohányzók arányában nem látható lényegi változás a 2021-es adatokhoz képest, viszont a cigarettázók közül még mindig csaknem a fele mondta azt, hogy elzárkózik az alternatív termékektől, azaz a hevítéses technológiától, az e-cigarettától és a nikotinpárnától.

Nyíri Noémi addiktológiai konzultáns rámutatott, a nagyvárosokban élők mindig egészségtudatosabbak, ez az eredményeken is látszik. A szakértőnél rákérdeztünk arra, hogy a válaszadók a hevítéses termékek mellett érvként sorolták fel, hogy nincsenek elrettentő képek a dobozon, amire azt felelte, esztétikum szempontjából nyilvánvaló a különbség, de

a kutatások azt bizonyítják, hogy ezek a képek, tehát az elrettentésen alapuló irányvonal a drogprevencióban például hatástalannak bizonyult.

„Amikor aktív használói szakaszban vannak egészséges fiatalként, túl messzinek érzik azt a képet, amin egy droghasználó rettenetesen néz ki, ezért nem is tud vele azonosulni” – jegyezte meg Nyíri Noémi.

A gyógyszer nem feltétlenül jelent megoldást

Rákérdeztünk arra is, mi a véleménye azokról a külföldi országokról, ahol receptre írják fel a cigarettáról leszokni vágyóknak az alternatív termékeket, hogy ezzel segítsék a folyamatot, és elképzelhetőnek tartaná-e ezt Magyarországon. „A kulturális beágyazottság és a drogpolitikai irányvonal alapjaiban határozza meg, milyen új megoldások vezethetők be egy adott országban.

Szerintem messze vagyunk attól, hogy receptre írjanak fel dohánytermékeket, előbb az ismertségüket kellene növelni”

– felelte az addiktológiai konzultáns.

Hozzátette: az orvosok többnyire a gyógyszerezés oldaláról közelítik meg a kérdést, olyan termékeket írnak fel, amelyek enyhítik a szorongást, az alvászavart és a depressziót, ám a dohányzás önmagában nem csupán kémiai addikció, sőt, a pszichés vonala erősebb is. Nyíri Noémi megjegyezte, ettől függetlenül segítene, ha olcsóbban juthatnának hozzá a fogyasztók az alternatív termékekhez, hiszen a feketekereskedelemben is az jelenik meg hangsúlyosan, hogy a felhasználók miként szerezhetik meg kedvezőbb áron ezeket.

Ezt is ajánljuk a témában

Egyre tudatosabbak a dohányzók

Dr. Makai Gábor viszont el tudná képzelni a receptre felírt alternatív dohánytermékeket, mert szerinte minden eszközt meg kell ragadni, amivel tudatosítani lehet a fogyasztókban, hogy az ő kezükben van az irányítás, az ártalomcsökkentéssel képesek hatni az egészségükre. A szakember a kutatás eredményeiről azt mondta, örül, mert az látszik, hogy a dohányzók egyre tudatosabbak, és úgy véli, el kell fogadnunk, hogy vannak olyanok, akik nem akarnak leszokni, de ettől még lehet csökkenteni a károsanyag-bevitelt.

„El kellene jutni a dohányzásban is addig a tudatosságig, amit a táplálkozásban már egyre többen követnek.

Ma már a legtöbben tudják, hogy az étkezés során a túlzott sóhasználat, a szénhidrát bizonyos mennyiség felett káros. A cigarettázóknak is meg kell érteniük, hogy a nikotinbevitelnek léteznek kevésbé káros alternatívái, a receptre felírás pedig előresegítheti azt a célt, hogy minél kevesebb ember haljon meg például tüdőrákban"

– jelentette ki a klinikai szakpszichológus, aki sok esetben azt tapasztalja, hogy alternatív termékek nélkül próbálnak leszokni a cigarettázók egyik napról a másikra, majd sikertelenség esetén, a kudarcélmény hatására később már a kevésbé káros megoldások sem érdekli őket.

A szerző a Corvinák újságírója.

Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

***

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stormy
2023. november 29. 01:48
"Ma Magyarországon 2,2 millióan dohányoznak, azaz csaknem minden harmadik felnőtt, közülük 1,8 millióan a tradicionális cigarettát szívják, pedig az már bizonyított, hogy az égés során keletkező füstben többezer káros anyag található, közülük többtucatnyi potenciálisan rákkeltő hatású." pff sétálgas egy átlagos forgalmú út mellett. minden 3. lefosott 15 éves dizel roncsban ki van ütve a részecskeszűrő, mellé a parasztja humival, műanyaggal esetleg fáradt olajjal fűt. még december sincs de már a friss levegő bevezető rendszerben cserélni kellett egy h13-as hepa szűrőt. 3 hónap használat után.. pedig normális világban 12hónap lenne az élettartama.
nempolitizalok-0
2023. november 28. 20:03
Emelni kell az árat, aminek a hatására egyre többen szoknak le és a dohányosoknak egyre kínosabb füstölni a sok nemdohányos között. Én vagy 10 éve pontosan e kettő miatt szoktam le. Az ár akkoriban még kevsébé zavart, inkább az, hogy a kollégáim között senki sem dohányzott.
Zsolt75
2023. november 28. 19:57
Akitlosz Hétvégén asszony kipróbálta a szarvasgombás gombafasírtot krumplis körettel a pancsóban. Mondtam neki, hogy a vegán ételeket hagyjuk, de hajthatatlan volt. Végül megállapítottuk, hogy ehető, de hússal lenne az igazi. Én annyit vagyok hajlandó megtenni a húsuk miatt tartott állatok érdekében, hogy minden egyes csontocskát maradék nélkül leszopogatok. Nyami.
Zsolt75
2023. november 28. 19:50
Ebben a szegény országban 2,2 millióan füstölnek el havonta kb. egy minimálbérnek megfelelő összeget. Biztos mind Nerlovag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!