Pénzmosás gyanúja miatt is nyomoznak Karácsonyék mozgalma ellen

2023. szeptember 21. 09:05

Tovább gyűlnek a viharfelhők a főpolgármester körül.

2023. szeptember 21. 09:05

Ahogy azt lapunk megírta, a közelmúltban az OTP feljelentést tett a Karácsony Gergelyhez kötődő 99 Mozgalom ügyében, hamis magánokirat felhasználása miatt. A dokumentumból kiderül, hogy Karácsonyék számlájára 526 millió forint érkezett, a pénzügyeket intéző Perjés Gábor pedig többször olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek "adománygyűjtő ládák" felnyitásáról szóltak. Emiatt az OTP a hatósághoz fordult, feljelentésükben pedig súlyos megállapításokat fogalmaztak meg.

Most pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vizsgálatot indított vizsgálatot pénzmosás gyanúja miatt a Karácsony Gergely fémjelezte mozgalom ügyében – írta meg a Magyar Nemzet

A mozgalom számlájára 500 millió forintot is meghaladó, jórészt külföldi pénz érkezhetett.

Az ügyészség nyilatkozata szerint 

„a jelenleg felderítési szakban lévő nyomozás kiterjed a pénzmosás gyanújának vizsgálatára is”.

A korábban indított költségvetési csalás mellett tehát most már a pénzmosás gyanúját is vizsgálja az adóhatóság.

A zavaros tranzakciókat egy nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés buktatta le, ugyanis pár hónapja feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ (NIK) júniusi jelentését, amely a baloldalhoz került homályos eredetű pénzekről szólt. A jelentés többek között azt tartalmazza, hogy Karácsony Gergely párbeszédes párttársa, Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára. Öt tranzakció az ötvenmillió forintot is meghaladta. A befizetések nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt.

A jelentés szerint 

„összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”.

Karácsony Gergely a kirobbant botrány után azzal érvelt, hogy mikroadományokból összegyűlt, rendkívül nagy bevétel „kis ládikákban” gyűjtöttek össze. Később már ugyanezen pénzek kapcsán „nagy ládikákról” beszélt. Ez a magyarázat már akkor sem tűnt túlságosan hihetőnek, az OTP napokban tett hatósági bejelentése pedig tételesen cáfolja Karácsonyék védekezését.

A feljelentés szerint az adománygyűjtő ládák története életszerűtlen, ugyanis a döntő többségükben 50 és 100 eurós címletű bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. szeptember 24. 16:20
A budapestiek képesek voltak megválasztani Gyurcsány tutyi-mutyi rongybabáját... Nem tudhatom Karácsony, hogy neked e város mit jelent, Nékem szűkebb hazám e gyöngyszem, örök, ékes és szent. A sors cikcakkos útjain barangolván, ha újra megcsodálom, Praclid nyoma szívem csücskén oly rút, hogy falra mászom. Hát mit tettél bölcsömet ringató kis hazámmal te ripacs? A városunk fennségét akarókkal miért vagy oly makacs? Miért vagy mostoha Lánchidunkkal, hogy az már tragacs? Egy bohóc vagy Gergő, bár sapkádról hiányzik a pamacs. Árpádunk helyett te Gyurcsányt, e simlis kóklert kedveled, Benne kenyéradódat, pártolódat, utad egyengetőjét leled. Hazád, városod nincs neked, szemed a dícsfénybe réved, Eközben a bús a fenébe kiván téged elárvult pesti néped. Mert bölcs és hazádat szerető nem lévén, te lankadt manó, Egy személyben is murisabb vagy mint a jó Hacsek és Sajó. Mamlaszságban, balgaságban sehol nincs hozzád fogható, Se, ki bolsevista árulásra oly szószegön és rögvest kapható.
Palatin
2023. szeptember 24. 16:20
Ich will Handschellen klicken hören.
nagymester-b-2
2023. szeptember 21. 22:50
"Eddig pénzmosásról beszélt mindenki, de ez leszűkült a magánokirat-hamisításra" Ez aztán a meggyőző védőbeszéd!
Skulo
2023. szeptember 21. 21:43
Az OTP vajon korrekt volt amikor nem indított azonnal vizsgálatot, illetve feljelentést nem tett??!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!