Bevallott jövedelméről kérdezték Gyurcsányék bizalmi emberét, erre elhajtott

2022. március 31. 10:27

Mindössze 75 ezer forintos havi jövedelmet vallott be Mártha Imre azokban az időkben, amikor Floridában vásárolt luxusingatlant.

2022. március 31. 10:27
null

A Metropol több forrásból is arról szerzett információt, hogy Mártha Imre eközben több éven keresztül mindössze a szakmunkás minimálbér felének megfelelő jövedelmet vallott be. Vagyis összesen 75 ezer forintot havonta

Több éven keresztül a szakmunkás minimálbér felét, azaz mindössze 75 ezer forint jövedelmet vallott be Mártha Imre, értesült több forrásból a Metropol. A lap úgy tudja, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. csúcsvezetője – akit Gyurcsány-fiókaként emlegetnek – ugyanebben az időszakban a saját, illetve családtagjai nevén lévő ingatlanforgalmazó cég számára több száz millió forint összértékben vásárolt ingatlanokat, más helyszínek mellett Floridában is. 

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt: Karácsony Gergely bizalmasa az amerikai milliárdosok egyik felkapott méregdrága nyaralóhelyén, Floridában, Naples városában vett magának luxusingatlant. A Metropol szerint a vásárolás körülményeiről „sokat elárul az is, hogy a közművezér nem a magyar útlevelével, hanem a floridai jogosítványával igazolta magát”. 

Mindezek után a laphoz most eljutott információk szerint Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely embere ez időben alig pár tízezer forint havi jövedelemmel rendelkezett – legalábbis ennyit vallott be a hatóságok felé. 

A lap munkatársai a Balaton mellett találták meg Márthát, aki – mint írják – munkanapon töltötte idejét egy csopaki bisztróban. A Metropol szerette volna feltenni kérdéseit az ügyben a fővárosi közműholding, a szemétszállítás, a FŐTÁV, a temetkezés és a kertészet csúcsvezetőjének, 

ám Mártha Imre válaszadás helyett elhajtott motorjával.

Az esetről a lap videót is közölt.

Mártha Imre egyik szerződésének ügyében egyébként Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást. Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő fordult a hatóságokhoz, a honatya szerint gazdasági csalás gyanúját veti fel egy dokumentum, amellyel Mártha Imre vételi jogot, úgynevezett „opciót” szerzett egy ingatlancégben.

Nyitókép: Facebook

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszt
2022. április 01. 05:12
Az adóbevallásait meg befújta a szél az ablakon, ahogy az az orbánfiókáknál megszokott...
DBZ22
2022. március 31. 17:53
Úgy értette hogy a napi nettóbére ennyi . A NAV hibája hogy miért nem fogalmaz egyértelműen :) Eddig azt hittem hogy a zöldségesek és a taxisok keresnek a minimálbér alatt csak , de megint tévedtem .
egy genetikusanalattvaló
2022. március 31. 14:40
Biztosan takarékoskodott. Elzárta a gázt a villájában. Képzeljük el mennyit megtakarított! Élni tudni kell! Neki van gyomra is hozzá. Ja, meg vastag bőr a képén.
2022. március 31. 11:35
Még nagyon sokra jelentette be magát! Kapolyi László minimálbéren volt bejelentve saját cégénél!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!