Családbarát pihenőparkként születik újjá a Major

2022. március 29. 15:04

Az új Városmajor egyszerre lesz természetközeli pihenőkert, zöld tisztásokkal, napozórétettel és egy nagy tóval a közepén.

2022. március 29. 15:04
null

„Megújul a Városmajor, 240 év után először bővül a zöldfelület! Megvan a győztes terv, csak hölgyek alkották: családbarát pihenőparkként születik újjá a Major. Változatos játszóterekkel, sok sportolási lehetőséggel, zöld tisztásokkal. Sőt, még tó is lesz benne!” – olvasható Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár legfrissebb Facebook-posztjában.

A bejegyzésből kiderül, hogy a parkidegen funkciók kizárásával és a burkolt felületek csökkentésével

15 ezer négyzetméterrel több lesz a zöld terület.

Sőt, ha megegyezés születik a szabadtéri színpad elköltöztetéséről, a Városmajorban vízfelület is lesz: egy tó a templom mögött és egy kis ér az egykori Ördög-árok vonalán.

Fürjes Balázs a bejegyzést azzal folytatta, hogy „nyílt tájépítészeti tervpályázatot írtunk ki Buda legrégibb parkjának, a Városmajornak megújítására, én lehettem a zsűri elnöke. A tervpályázat eredményét ma közösen mutattuk be Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármesterrel, Erő Zoltán budapesti főépítésszel és Vitézy Dáviddal, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával.”

„A Városmajor megújítása közös ügyünk!”

Az új Városmajor egyszerre lesz természetközeli pihenőkert, zöld tisztásokkal, napozórétettel, nagy tóval a közepén, és játszóterekkel, közösségi sportpályákkal felszerelt családbarát szabadidőpark. Az új parkbejáratoknak köszönhetően pedig többé nem kell majd hatalmasat kerülni: babakocsival, biciklivel és gyalogosan is könnyebben megközelíthető lesz a Major – derült ki a posztból.

Az államtitkár hangsúlyozta:

„a Városmajor megújítása közös ügyünk!”

Fürjes arra is kitért, hogy a beérkezett pályaműveket egy sokszínű szakmai zsűri bírálta el. Két napig üléseztek, végül egy pályaművet találtunk igazán kiemelkedőnek, az OpenSpace Kft. tájépítész irodát és a Deichler Jakab Stúdió csapatát. Ők készíthetik el a Városmajor megújításának részletes terveit – ismertette.

A zsűrizés részleteiről, arról, hogy miért szükséges megújítani a Városmajort, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár egy korábbi bejegyzésében számolt be.

A Városmajor megújulásának részletei pedig ITT érhetőek el. 

Nyitókép: Fürjes Balázs Facebook-oldala

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
útonjáró
2022. március 30. 12:05
@lópata "Nos ez a pocsolya hiányzik innen a legkevésbé! Hatvanegy (=61) éve vagyok városmajori lakos, de erről a ronda pocsolyáról hallani sem akarok!" ja... meg azok a ronda zöld izék is... azokról se akarsz hallani, ugye! :) 61 évig olyan jól elvoltál ott a szar közepén... most meg nekiállnak zöldíteni, szépíteni... szemetek! :)))
VeJoLa
2022. március 29. 16:12
Ez szép és jó, de a Népliget fejlesztésének sokkal jobban örültem volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!