Fürjes és Pokorni megértően szóltak Hajnal Miklós diplomabotrányáról

2022. február 20. 06:58

A fideszes politikusok személyes élményeket osztottak meg, valamint elmondták azt is, hogy „nem a diploma teszi az embert.”

2022. február 20. 06:58
null

Ahogy megírtuk, közgazdászként hivatkozott magára Hajnal Miklós, de kiderült, csak egy nemzetközi érettségivel rendelkezik a Momentum elnökségi tagja.

Hajnal a végzettsége kapcsán kijelentette, hogy akár azt is mondhatná, hogy neki Magyarország jövője fontosabb a saját tanulmányainál.

A botrány akkor gyűrűzött tovább, amikor az LMP-s Hajdú Máriát felfüggesztették, mert kifogásolni merte Hajnal Miklós indulását a képviselőségért. Később arról is írtunk, hogy az eset után hónapokkal még mindig az oxfordi fokozat szerepelt az ellenzék XII. kerületi momentumos jelöltjének a LinkedIn-profilján.

Ennek ellenére a Fürjes Balázs, Pokorni Zoltán, valamint Gulyás Gergely fogadóórán Fürjes Balázs és Pokorni Zoltán megértően beszéltek Hajnal Miklós diplomabotrányáról. Pokorni, a 12. kerület polgármestere elmondta, hogy a diplomával kapcsolatos hajcihőt nem kommentálná. Hozzátette, hogy Hajnal Miklós szorgalmasan eljárt önkormányzati ülésekre, ő pedig sosem nézte meg, kinek van diplomája, kinek nincs a képviselők közül. Fürjes Balázs sem ítélte el a politikust, hiszen ő például nagyon fiatalon került be a Fideszbe a rendszerváltás idején, és mivel az események sodrába került, egyre távolabbivá vált számára az egyetem. Elmesélte, hogy

Orbán, Deutsch és Fodor szemtől-szemben, egyenként leültek vele és elmagyarázták neki, hogy az egyetemi tanulmányokra szükség van

a nagypolitikában, még akkor is, ha nem is feltétel. Fel is vették az egyetemre, így elvégezte a jogi kart, osztotta meg Fürjes. Hangsúlyozta: nem a diploma teszi az embert.

Gulyás Gergely szerint érdmes lenne lehetőséget biztosítani Hajnal Miklósnak a diplomája befejezéséhez. Mint mondta, ezt a választók tehetik meg „negyvenegynéhány nap múlva”.

„Személyiség-problémát látok abban, hogy valaki huszonévesen ül egy stúdióban, nincs diplomája, bemutatják közgazdászként, és nem jelzi, hogy még nincs diplomája, ő közgazdász-hallgató még legfeljebb” – tette hozzá a miniszter.

***

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2022. február 20. 16:51
A Rózsadombon is nagy a baj, de már a Hegyvidéken is. Jönnek a kis primitív yuppie-k.
Rizsa
2022. február 20. 16:17
Lényeg , hogy túl krémezte magát.
nempolitizálok
2022. február 20. 14:29
Pokorninak sajnos az is jó, ha képviselőtársa hazudik. Mert az idiótánál nem az volt a gond, hogy nem volt diplomája, hanem az, hogy átbaszta választóit. Pokorni megvizsgálhatná érdemes e politikusnak maradnia, mert elég szánalmas dolgai vannak.
annamanna
2022. február 20. 14:28
"Fürjes Balázs sem ítélte el a politikust, hiszen ő például nagyon fiatalon került be a Fideszbe a rendszerváltás idején, és mivel az események sodrába került, egyre távolabbivá vált számára az egyetem." Ezzel az a probléma, hogy milyen kifordult világ az, ahol a tojáshéjvalagú ifjak akarják megmondani a tutit, mindenféle élettapasztalat, valós küszködés nélkül arról, hogy egy országnak mi volna a jó? Nem véletlen, hogy az ókorban még a közösség ügyeiről a VÉNEK TANÁCSA döntött, ahová hatvan év alatti ember nem is kerülhetett. Vagyis ahhoz, hogy valaki átlássa egy közösség ügyeit, előbb MEG KELLETT ÉLNIE A SAJÁT ÉLETÉT, tessék azt végigküszködni, mielőtt másról, sok emberről döntési joga volna! Mert jól sosem fog tudni látni, az élettapasztalat nagyon sok dologra megtanít. Az ilyen kipárnázott, pihe-puha életutak, ahol szinte a bölcsőből a politikába esnek az emberek, hová visznek? Kegyetlen sok pénzt akasztanak le, hülyeségeket gagyognak összevissza, csak koloncok az emberek nyakán. Pontosan úgy, mint amikor a semmirekellő arisztokrácia birtokolta a hatalmat úgy, hogy ők maguk a végtelenségig ki voltak kímélve, és semmi nehézségük nem volt az életben, így aztán együtt érezni sem voltak képesek másokkal. És akkor még mi értsük meg a nyomorát, hogy összevissza hazudozni kénytelen? Verést érdemelnek az ilyen patkányok, nem sajnálatot, pozíciót és milliós fizetést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!