Oszkó Péter szerint 2022-ben Márki-Zay szavazóinak is a DK-s jelöltekre kell voksolniuk

2021. október 15. 16:19

Bajnai volt pénzügyminisztere szerint Márki-Zay nem fog tudni azzal érvelni, hogy ellenzékváltásra készül, hiszen ott lesz mögötte a DK és Gyurcsány.

2021. október 15. 16:19
null

Az előválasztásnak az a célja, hogy kialakuljon egy olyan ellenzéki blokk, amely érdemi versenytársa tud lenni a kormányoldalnak – jelentette ki egy videós interjúban Oszkó Péter, aki egyébként Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson. A Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere azt mondta Juhász Péternek – ő viszont Márki-Zay Péterre szavazott –, hogy az első fordulóban a dolog lényege szinte eldőlt, mégpedig az, hogy nagyjából milyen ideológiai, pártállású, összetételű lehet az ellenzéki tömb, a konkrét arányok persze attól függnek, milyen arányban győznek a jelöltek áprilisban.

A második fordulóban a fő kérdés, hogy ilyen ellenzéki támogatás mellett ki az, aki a legjobban tud kormányozni egyéni képességei, tapasztalatai, szakmai felkészültsége alapján – fogalmazott az egykori politikus. Oszkó tisztában van azzal, hogy ehhez először meg kell az ellenzéknek nyerni a parlamenti választást, de annak szerinte nincs igazán túl nagy jelentősége, hogy ki áll a közös lista élén: Márki-Zay Péter vagy Dobrev Klára.

Azt érti Oszkó, hogy amennyiben Márki-Zay lesz a befutó, akkor a jobboldali szavazók is rá voksolnak. De ezeknek a jobboldaliaknak a végén DK-s, MSZP-s és párbeszédes jelöltekre kell behúzniuk az ikszet – érvelt. A győzelme esetén Márki-Zay Péternek DK-s jelöltekkel kell fotózkodniuk, s ebben az esetben már nem tudja azokat az érveket használni – amelyeket most hangoztat –, hogy ellenzékváltás lesz, nem a Gyurcsány-korszak jön vissza és a DK-nak semmi köze nem lesz a kormányzáshoz. A DK-nak hogyne lenne köze a kormányzáshoz?! – tette fel a kérdést az egykori pénzügyminiszter.

Úgy fogalmazott, a jelenlegi miniszterelnök-jelölti szavazásban sokkal nagyobb a tétje annak, hogy ellenzéki győzelem esetén hogyan lehet utána kormányozni, mint annak, hogy nyer-e az ellenzék. A kampány ugyanis ugyanúgy fog kinézni, akárki is nyer, mert ugyanazokat a jelölteket kell mandátumhoz segíteni, fogalmazott. Az az érvrendszer, hogy majd Márki-Zay úgy tud tenni, mintha ez totálisan új ellenzék lenne és mindenki jobboldali, egyszerűen nem állja meg a helyét – állítja Oszkó.

 

 

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ato boldizsár
2021. október 15. 20:41
Akkor az orbánsérült szerencsétlenek legújabb hiú ábrándja, Márkizaji Petykó is ugyanúgy dékás, mint a többi??! Kösz az infót, mondjuk mi eddig is tudtuk..
Akitlosz
2021. október 15. 19:56
Kell? KELL? Szabad, felnőtt emberek úgy szavaznak, ahogyan akarnak.
WLaci
2021. október 15. 19:10
Különösen irritáló jelenség ez a szegény Oszkó
Tóth Zoltán
2021. október 15. 19:06
#kamuvalasztas #kamuparlament #kamuellenzek Ne kajáld - B O J K O T T Á L D ! #forradalmat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!