Zöldebb, kékebb, jobb Városmajort!

2021. március 11. 16:57

Ilyen mázlim ritkán van! Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutyapárt elnöke pont ma ért egyet velem a Mandinerben.

2021. március 11. 16:57
Fürjes Balázs
Fürjes Balázs

„Ilyen mázlim ritkán van! Épp ma írtam levelet Pokorni polgármesternek és Karácsony főpolgármesternek a Városmajor megújításáról. Erre Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutyapárt elnöke pont ma ért egyet velem a Mandinerben.

Elnök úr a szokásos heccelődés mellett elmondta, hogy ő lesz az egyik képviselőjelölt a budai 3-asban. Rögtön be is jelentette választási győzelmét, sajnálkozva beszélt az ellenzéki jelöltekről, és ezen felül azt is elmondta, hogy engem tekint fő riválisának. Kijelentette, hogy azért fog győzni, mert lenyúlja „»Fürjes ötletét« a Városmajor park felújításáról.

Ha már szóbahozta, íme az én pontos javaslatom a park megújítására:

A Városmajor 1785 óta közkert. Sokan nem tudják, hogy eredeti területe kétszer akkora volt, mint a mai parkterület. Adjuk vissza a levágott zöldfelületek jelentős részét a Majornak!

Tervezzünk közösen! Vonjuk be a Városmajori Parkbarátok Egyesülete mellett az összes itt élő budai polgárt is, hiszen ez a park leginkább az övék!

Költöztessük ki alkalmasabb helyre az élsportot szolgáló MTK pályákat, és zöldítsük vissza ezen területek egy részét!

Csökkentsük a Maros utca autósforgalmát, a park zajterhelését, szüntessük meg a Maros-Csaba »halálkereszteződést«, legyenek új parkbútorok, játszó- és sporteszközök, új vízfelület, több zöld, hozzuk rendbe a csatornázást!

Költözzön el jobb helyre a Városmajori Szabadtéri Színpad, amely ma 5000 (!!!) négyzetméter parkfelületet foglal el! Cseréljük zöldre és vízre! (Sosem értettem, hogy Budapest két szabadtéri színháza miért egy kőhajításnyira van egymástól.)

+1 Elkerített, jó méretű, minőségi kutyás élményparkkal teremtsünk békét az állattartók, a szabadidős sportolók és a kisgyerekesek között!

Kié az ötlet? Pokornié? Fürjesé? Kovács Gergőé? Ez valójában teljesen mindegy.

Most – a budapesti fejlesztésekért felelős államtitkárként – valóban én dolgozhatok Pokorni Zoltán polgármesterrel a tervek megvalósulásán. De nem az a fontos, hogy ez kinek az ötlete, hanem hogy meglegyen!

Lesz-e Kovács-Fürjes csata?

Ami pedig a képviselőjelöltséget illeti: valóban kaptam egy megtisztelő felkérést Pokorni Zoltántól, amit komolyan is veszek. Akkor van értelme belevágni, ha hasznára lehetek a budaiaknak. Először sorra vesszük a budai kihívásokat és megnézzük, tudunk-e jó megoldást javasolni. Ezután kell felelős és végleges döntést hoznom a jelöltségről. Magam is budai polgár vagyok, igent mondok, ha úgy látom, tudok tenni Budáért, a budaiakért.”

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A ló kérdez
2021. március 11. 22:33
Fürjes Úr még fiatal ember, és valószínűleg nem gondolkodott el azon, miért bukott meg a kommunizmus Európában. Ennek az egyik fő oka a központosított, a helyi igényeket figyelmen kívül hagyó hatalom, amely még ha akar sem tud az emberek javára szolgálni, mert nem ismeri a helyi igényeket (és persze a központosított hatalom nem is kíváncsi a helyi igényekre). Meg kellene érteni végre: Magyarország egészséges dinamikus fejlődéséhez az kell, hogy a döntések a fejlesztésekről helyben szülessenek. A kormányzat feladata ebben annyi, hogy biztosítsa az ehhez szükséges forrásokat, és ellenőrizze azok szabályos felhasználását. Ennyi. Azért meg szégyellje magát Fürjes, hogy miközben kézilabda csarnokokra most dobtak ki további 12 milliárdot, közben nem képes arra, hogy megfelelő támogatást szerezzen az ország egyik jelképének számító Lánchíd felújításához. Tatabányai és szegedi csarnokra kerül pénz a legsúlyosabb covidos időkben is, erre nem? Vicc.
Roger20
2021. március 11. 22:28
tök jó, hogy azt az MTK sportpályát akarja elköltöztetni, amit két éve állítólag 600M-ért újítottak fel. Amúgy ráfér a Városmajorra a megújulás
WLaci
2021. március 11. 17:36
Sok minden vagy te, de nem polgár.
Knerten
2021. március 11. 17:06
Fürjes Balázs lett volna Tarlós méltó utóda, és neki kellett volna indulnia 2019-ben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!