A Magyar Rádió volt épületébe költözhet a Pázmány kampusza

2020. március 05. 12:49

Két évvel ezelőtt már egy kormányhatározat született az ügyében.

2020. március 05. 12:49

Évekig eltarthat, amíg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem átköltözik azokba a budapesti ingatlanokba, amelyeket az állam felajánlott a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának a piliscsabai campusért cserébe – mondta Tóth Tamás, az MKPK titkára csütörtökön Budapesten, a testület tavaszi tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

Az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslat szerint több belvárosi épületet kap meg az MKPK a Pázmány Péter Katolikus Egyetem céljaira: a Magyar Rádió egykori Bródy Sándor utcai épületét, két Pollack Mihály téri és egy Szentkirályi utcai épületet. Tóth Tamás kérdésre válaszolva elmondta: a katolikus egyetemnek fontos a mielőbbi költözés, de biztosan szükség lesz az épületek átalakítására, az pedig egyelőre az előzetes tervezés fázisában van.

Évekbe telhet, mire az egyetemhez tartozó minden intézmény „megtalálja a helyét” – tette hozzá.

Korábban az Index és a HVG írt arról, hogy a pilicsabai épületekért cserébe megkapja a PPKE a Magyar Rádió évek óta üresen álló épületeit. Sőt, a utóbbi szerint ez már egy 2018-as kormányhatározat is lehetővé tette.

(MTI, Mandiner)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2020. március 05. 12:59
Mit fog ehhez a riasztó képződményhez a szomszéd kerület polgármestere szólni? Vajon nem fog Józsefvárosnak hadüzenetet küldeni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!