Több mint 300 működő játéktermi nosztalgia gép lesz látható a Dürerben

2018. október 29. 16:05

Flipperek és videojáték kabinetek mellett a múlt legendás számítógépes és asztali konzoljait is ki lehet majd próbálni a Dürer Rendezvényházban.

2018. október 29. 16:05

Flipperek és videojáték kabinetek mellett a múlt legendás számítógépes és asztali konzoljait is ki lehet majd próbálni az Arcadia játéktermi nosztalgia kiállításon péntektől vasárnapig a Dürer Rendezvényházban.

Az 1980-as, 1990-es évek legkedveltebb játékautomatáival várja idén is a látogatókat a Budapesti Flippermúzeum bemutatója, amely mintegy 300 gépet mutat be a kiállítás helyszínén – olvasható a múzeum MTI-hez eljuttatott közleményében.

Idén a szervezők többek közt a magyar innováció szerepét is bemutatják a flippergyártásban, hiszen a magyar szakemberek tudására épülő, de az Egyesült Királyságban készülő Mafia elnevezésű flippergép az idei kiállításon debütál. Szintén itt mutatkozik be a Budapest névre keresztelt, a világon egyedülálló flippergép is, amelynek grafikáját a szervezők felkérésére készíti el a hazai, Sinboy néven alkotó grafikusművész. Nevéhez méltó a gép dizájnja is: a Lánchíd kőoroszlánja uralja a játékmezőt, de a flippergolyó útja elvezet például a Halászbástya és a Parlament között is. 

Az Arcadián új európai flippereket is kiállítanak, de komoly szerepet kapnak az „ősök” is. Látható lesz például a valaha készült legnagyobb flipper, a billiárdgolyóval működő óriási Hercules, amellyel a látogatók Magyarországon csak a kiállítás idején játszhatnak majd. A tárlat része továbbá az első flipperkaros gép, a Humpty Dumpty is, valamint a műfajban legnépszerűbbnek számító Addams Family is. 

A háromnapos játékon túl az érdeklődőket egyéb programok is várják. A legrátermetebbeket pénteken egy versennyel várják, amelyen összemérhetik tudásukat a Midway játékgyártó által 1995-ben kiadott klasszikusán, az Ultimate Mortal Kombat 3-ban, szombaton pedig Ian Livingstone fantasy író, videójáték-fejlesztő előadására kerül sor. 

A szerző munkásságát a magyar olvasók leginkább a Kaland, játék, kockázat című sorozatból ismerhetik, de nevéhez fűződnek A Tűzhegy Varázslója, a Halállabirintus vagy A Gyíkkirály Szigete című könyvek is, amelyekből világszerte több mint 18 millió példányt adtak el. Az angol író előadásának fókuszában a játékiparban eltöltött hosszú évei állnak, de szó esik majd az 1984-ben megjelent klasszikus Eureka videojátékról is, amelyet annak idején Budapesten programoztak.

A dedikálójegyek az előadásra már elkeltek, de a Livingstone-prezentáció angol nyelven minden szombati látogató számára meghallgatható lesz.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2018. október 29. 16:20
" a magyar szakemberek tudására épülő, de az Egyesült Királyságban készülő Mafia elnevezésű flippergép az idei kiállításon debütál." Alapötletét hazánk maffia -kormánya adta,melynek élén Viktor Lopez De Gyorsan áll.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!