Varga Mihály: Kölcsönös érdekünk a németekkel való együttműködés

2018. január 25. 20:56

A magyar gazdaság és a német vállalatok illetve beruházók számára egyaránt előnyös lehet az együttműködés – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön.

2018. január 25. 20:56

A magyar gazdaság és a német vállalatok, beruházók kölcsönös érdeke az együttműködés, a párbeszéddel a kormány gyorsabban válaszolhat a gazdaság igényeire és a kihívásokra – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer, DUIHK) csütörtöki évnyitó estjén Budapesten.

Varga Mihály a kormány terveit ismertetve kiemelte a köztehercsökkentés és a szakképzés átalakításának folytatását. Az előbbi – mint mondta – addig folytatódik, amíg a munkáltatói járulék 15 százalékra csökken, a szakképzés pedig a tervek szerint teljes mértékben a munkaerőpiac igényeihez fog igazodni. Hangsúlyozta, hogy a közterhek versenyében Magyarország nem maradhat le a régió más országai mögött, emellett fontos feladatnak nevezte az ipari teljesítmény arányának további emelését a magyar GDP-n belül. A politikus szerint az elmúlt negyed század megerősítette a bizalmat a két ország vállalatai és vezetői között, a DUIHK pedig ennek a kapcsolatnak mindig fontos szervező ereje volt, felelősséggel tekintett a magyar gazdaságban betöltött szerepére és a gazdaság egészének szempontjait mérlegelte. 

A tárcavezető hozzátette, hogy a szervezet tagjai tanácsadással, egyeztetéssel, a szakképzés támogatásával egymástól függetlenül is sokat tesznek a magyar gazdaság sikeréért. Varga Mihály kiemelte, hogy Magyarországon több mint 3200 német vállalat 200 ezer embert foglakoztat, Németország ezzel a legnagyobb külföldi foglalkoztató, a magyar gazdasági teljesítmény csaknem negyedét biztosítja. A német partnerek bővülő beruházásai jelentős húzóerőt jelentettek tavaly, segítségükkel ráadásul olyan piacokra is eljuthatnak a Magyarországon előállított termékek, amelyeken a magyar cégek önerőből sokkal nehezebben jelenhetnének meg – mondta a miniszter.   

Dale A. Martin, a DUIHK elnöke a kiemelte, hogy az évadnyitó rendezvénnyel veszi kezdetét a DUIHK fennállásának jubileumi, 25. éve, de az első német-magyar kereskedelmi kamara sokkal régebben, 1920-ban jött létre.  A kamara a gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében azokkal a témakörökkel foglalkozik, amelyek a következő években meghatározóak lesznek az érintett vállalatok és a gazdaság egésze szempontjából – tette hozzá. A kamara magas színvonalú szolgáltatásokkal segíti a vállalatokat és a befektetőket, gazdasági elemzéseket végez és felméréseket készít, emellett kiemelt figyelmet fordít többek között a képzés és szakember-utánpótlás támogatására – tette hozzá.  Hangsúlyozta, hogy a DUIHK szoros kapcsolatot épített ki a nemzetgazdasági és a külgazdasági tárcával, néhány napon belül pedig elindítja idei konjunktúrafelmérését, amelynek eredményei minden évben segítik a döntéshozók munkáját.  

Martin kiemelte, hogy a jubileumi év során a térség és Németország kapcsolataira helyezik a hangsúlyt, hiszen – mint fogalmazott – a V4-csoport a német gazdaság legnagyobb – az Egyesült Államoknál is jelentősebb – piaca és a német beruházások 3. legfontosabb célpontja. A kétoldalú kapcsolatok elmúlt negyed századát „példátlan sikertörténetnek” nevezte. Volker Treier, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetségének (DIHK) külgazdaságért felelős ügyvezető-helyettese hangsúlyozta, hogy a kamarai hálózat nem csupán „német ügy”, hanem az érintett országokkal közös tevékenység. A német gazdaság növekszik, bővülnek a beruházások a kivitel, a gyarapodás pedig – mint mondta – Magyarországnak és az egész térségnek is köszönhető. Volker Treier elismerésre méltónak nevezte a magyar GDP növekedését és kiemelte, hogy Németország számára Magyarország gazdasági jelentősége jóval a méretén és a lélekszámán felüli.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2018. január 25. 22:22
Ezert is szuntette meg viktorka a magyar-nemet forumot 25 ev utan, igaz, kis hulyegyerek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!