„Mindig ellenzékben” – Kósa Andrással erősít a Magyar Nemzet és a Hír TV

2016. május 31. 12:22

A Hír TV-ben szerkesztőként, a Magyar Nemzet Magazinban pedig újságíróként dolgozik a jövőben a VS-botrány után a portáltól távozó Kósa András. A korábban a Hírszerzőnél és a hvg.hu-nál dolgozó, elemző műsorokban gyakorta feltűnő újságíró a Mandinernek annyit mond: „Kaptam a Hír TV-től és a Magyar Nemzet hétvégi magazinjától egy ajánlatot. Ismerem mindkét csapatot korábbról, így mindkettőre nyugodtan mondtam igent”.

2016. május 31. 12:22
Stumpf András

A Hírszerző, majd annak megszűnése után a hvg.hu újságírójaként ismertté vált, elemző műsorokban is gyakorta vendégeskedő Kósa Andrással erősít az újabban önmagát a „Mindig ellenzékben”–szlogennel meghatározó Magyar Nemzet, egészen pontosan annak hétvégi magazinja. Kósa emellett a Hír TV-ben is ellát szerkesztői feladatokat a jövőben. 

„Kaptam a Hír TV-től és a Magyar Nemzet hétvégi magazinjától egy ajánlatot. Ismerem mindkét csapatot korábbról, így mindkettőre nyugodtan mondtam igent” – kommentálta röviden értesülésünket az érintett. 

Kósa egyike azoknak az újságíróknak, akik április végén mondtak fel a VS.hu-nál, miután kiderült: összesen 642 255 760 forintot kapott a Magyar Nemzeti Bank különböző alapítványaitól a New Wave cégcsoport. A cégcsoporthoz tartozik a New Wave Production, New Wave Media és a We Love Publishing, melyek olyan oldalak kiadói, mint a VS.hu, az Origo vagy a We Love Budapest és a We Love Balaton.

A VS-től távozó újságírók (Joó Hajnalka, Kovács Áron, Joób Sándor, Rovó Attila, Kósa András és Bátorfy Attila) az akkori magyarázatok szerint a zömük által nem ismert, MNB-alapítványoktól beáramló pénzek miatt döntöttek a felmondás mellett, majd a főszerkesztő Lebhardt Olivér is távozott.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
f5vkaroly
2017. július 29. 01:15
Nem mindenki úgy áll a dologhoz, hogy "mindegy honnan jön a pénz, csak legyen..." Ha kiderül, hogy tisztázatlan az eredete, pláne ha közpénz, aminek nem ott lenne a helye, a gerinces emberek felállnak!
Stumpf András
2017. február 17. 23:07
A VS-történet, amelynek fejleményeként most Kósa kolléga a Hír TV-nél landolt, máig nem logikus, cseppet sem. Egyrészt ugye azt mondták az ott dolgozók, hogy soha olyan szabadon nem dolgoztak, mint a VS-nél. Akkor mégis miért kellett lelécelni? Főleg, hogy a kapott összeg ugyan nem, a VS Matolcsy-kötődése viszont nyilvánvaló volt az ott dolgozók számára korábban is. A felmondási hullám minden valószínűség szerint tehát leginkább a magánakciózásnak és a kialakult médianyomásnak volt betudható: miután az első fecskék Facebook-oldalaikon hirtelen elkezdték bejelentgetni, hogy felmondanak, elindult a lavina: minél később írod ki, hogy elhagyod a VS-t, annál rosszabb fejnek számítasz a 444-es, indexes kommentátorok szemében. Márpedig ha valami számít, az a 444 és az Index véleménye.
Strassnoff Ignác
2016. június 27. 19:14
Elsőként a vezérkommenttel kapcsolatban: Nyilván valaki azért módosít pályát, hogy az tetsszen mondjuk az Index kommentelőinek... Ezt valóban hiszed, vagy csak a drogok miatt van? Esetleg a feltűnési viszketegség? Egyébként okádék ez a vezérkomment buziság. Egy zseni, amelyik megmondja a frankót... Hiányolom Bukovics barátod vezérkommentjét a "bocsi, de faszfej vagyok kezdetűt"! Az a zsenike 9.-én írta a vezérkommentjében, hogy Norbert Hofer nyeri meg az osztrák elnökválasztást. Nem azt, hogy az a véleménye, úgy gondolja, azt sejti, arra utal a széklete. NEM! Az úgy lesz, mert Bukovics faszfej azt mondta. Aztán mégsem... Idióta barom. Ilyenkor nem kéne egy kis önkritika? Elkúrtam, vagy valami hasonló? Nem hát. Ahhoz kéne ész is, gerinc is. A témáról.: "az újabban önmagát a „Mindig ellenzékben”–szlogennel meghatározó Magyar Nemzet" "És ki bírták mondani röhögés nélkül." (Hofi után szabadon) Ez a mocskos seggnyaló banda -amelyik a G napig nem csak kinyalta Orbán seggét naponta, de egyszerűen tükörfényesre szopogatta az aranyerét- mer pofázni ellenzékiségről???? De demokratikusak lettek, mióta a tolvaj gazdájuk összeveszett a bűntársával!!! Takarodjanak a kurva anyjukba! Kósa meg az egyik tolvaj szárnyai alól a másik szárnyai alá megy okoskodni? Igazai szakmai öntudat... A lényeg, hogy valami vályú legyen a disznó előtt, a gazda személye nem számít! Bravóóóóó! Faszfej firkász. Gerinctelen patkány.
Strassnoff Ignác
2016. június 27. 19:14
A G napig naponta szopkodtátok a "nemzeti vállalkozó" faszát. Nem ciki? Vagy már nem is emlékeztek, igaz? Ennyi ésszel nem is csoda...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!