Fidesz: Veszélyes lenne a férfiak negyven év munka utáni nyugdíjba vonulása

2015. július 29. 15:52

A Fidesz azért nem támogatja, hogy a férfiak is negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak, mert szerintük a férfiaknak a legnagyobb becsülés, ha dolgozhatnak, ezért a párt azt szeretné, ha minél tovább munkában maradhatnának – közölték az MSZP kezdeményezésére reagálva.

2015. július 29. 15:52

A Fidesz képviselőcsoportja hiteltelennek és az egész nyugdíjrendszert veszélyeztetőnek tartja azt a szocialisták által is támogatott kezdeményezést, amely a férfiaknak is lehetővé tenné a nyugdíjba vonulást negyven év munkaviszony után. A kormánypárti frakció erről az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ír, amelyben Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő napközben tartott sajtótájékoztatójára reagáltak.

Az ellenzéki politikus arra biztatta pártja szimpatizánsait, aktivistáit, hogy támogassák a férfiak negyven év munkaviszony után történő nyugdíjba vonulásáról szóló népszavazási kezdeményezést. Szerinte a népszavazási kezdeményezés azért indult, mert a kormány nem tartotta be ígéretét, hogy rendezi a korkedvezményes, korhatár alatti nyugdíjak kérdését. Korózs úgy véli, a kormánynak meglett volna a lehetősége arra, hogy egy korrekt, kiszámítható és finanszírozható nyugdíjrendszert hozzon létre, de ehelyett egy merev, megkülönböztető és a nyugdíjszakmai szempontokat nélkülöző törvényt fogadott el, amely eltörölt minden korhatár alatti nyugdíjat.

A Fidesz ezzel összefüggésben emlékeztet, a Nők 40 program a nyugdíjhoz közeledő nők megbecsüléséről szól, akik évtizedeken át keményen dolgoztak és mellette gyermekeket neveltek fel. A férfiaknak azonban a legnagyobb becsülés a munka és az, ha szükség van rájuk – fogalmaznak, hozzátéve: „azt szeretnénk, hogy amíg tudnak, dolgozhassanak”. Kiemelik, Magyarország nem akar többé a segélyezettek és mindenféle kedvezmények alapján nyugdíjazottak országa lenni, mert az egyenes út az ország elszegényedéséhez.

A kormánypárt szerint Magyarországon ma 23 éves csúcson van a foglalkoztatás, Európában élen jár a gazdasági növekedésben, és ez a magyar munkavállalók kemény munkájának is köszönhető, a szocialisták által is támogatott javaslat azonban – azonos nyugdíjjárulékok mellett – a nyugdíjak csökkenésével járna.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára ugyancsak reagált az MSZP  felvetésére. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő 4-5 évben több mint ötvenezren mennek majd nyugdíjba a hiányszakmákban dolgozók közül, valamint több mint 12 ezer mérnök vonul nyugdíjba. A demográfiai adatokból kiindulva nem lesz ennyi belépő a munkaerő-piacra a hiányszakmákban és a mérnöki tevékenységekben – mutatott rá. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy a nők számos olyan „munkakört” töltenek be, amiért nem kapnak fizetést, ilyen a gyermeknevelés, az otthoni munka.

A Fidesz emellett aláhúzza, az MSZP „újabb kampányfogása” hiteltelen is, hiszen 2010-ben nem szavazták meg a nők negyven év munkaviszony után járó nyugdíjjogosultságát, valamint 2009-ben ők vettek el a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat. A baloldal az emberek nyugdíj-megtakarításait külföldi érdekeltségű magánnyugdíjpénztáraknak adta, kormányzásuk idején minden harmadik forint hiányzott a nyugdíjkasszából, a nyugdíjakat is már csak az IMF-hitelből tudták kifizetni – fejti ki a Fidesz, majd megjegyzi, a nyugdíjrendszer a kormány beavatkozása nélkül 2010-ben összeomlott volna és nem lenne stabil, biztonságos.

Összesen 170 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harmat
2016. január 23. 16:29
2012-ben megszüntették a korkedvezményes nyugdíjakat, amit annak idején jól vezettek be. Több munkakörben a kitolt öregségi - 65 éves kor - nyugdíjig nem lesznek képesek ugyan azzal az intenzitással a munkájukat ellátni. A korkedvezményes nyugdíjak visszaállítását támogatom. Ellene vagyok, hogy ugyan annyi kedvezmény járjon annak is, aki íróasztal mellett ül, s napi 6 órát dolgozik, mint aki munkája közben, bármely oknál fogva egészségileg, vagy más egyéb szempontból veszélynek van kitéve.
citizen queen
2015. július 30. 11:15
"Magyarország nem akar többé a segélyezettek és mindenféle kedvezmények alapján nyugdíjazottak országa lenni, mert az egyenes út az ország elszegényedéséhez." Ez bizony igaz. Itt mindenki nyugdíjas akar lenni, lehetőleg minél korábban. A nyugdíjas ingyen utazhat, mindenféle kedvezményeik vannak színházban, moziban, újabban a hiperekben nyugdíjas-napok vannak. Nem sajnálom tőlük, félreértés ne essék, hiszen a hazai nyugdíjak éhenhalásra elegendőek, összehasonlítva a nyugat-európai nyugdíjakkal, csak próbálok rávilágítnai, miért ácsingózik a többség a nyugdíjra. Sokkal vonzóbbá kellene tenni a munka utáni bért, különösen a minimálbért, hogy ez ne így legyen.
vakhangya6
2015. július 30. 10:46
Egyébként meg nem kell nagyon összefosni a bokákat. Ahhoz a 40 éves munkaviszonyhoz igen sok szerencse is kell ám. Mert mi alapján van kiszámítva az a 40 éves szolgálati viszony? A munkanélküliség nem számít bele, a táppénzen töltött napok nem számítanak bele. Nos a rendszerváltozás utáni tömeges munkanélküliség rendesen beleszól ebbe.
Csigorin
2015. július 30. 10:39
Ettol fuggetlenul tipikus balliba geciseg (es mindig csak ellenzekben), hogy ha a kormany ad valamit, akkor ralicitalnak, hogy de ez keves, adjon meg, meg milyen kocsog hogy csak ennyit ad. Ok ennyit se tettek, szoval pofa lapos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!