MSZP: Állítsák le a nemzeti konzultációt!

2015. május 06. 12:34

Ujhelyi István szerint a nemzeti konzultáció költségeire szánt közel egy milliárd forintot inkább a kivándorlás feloldására kellene fordítani.

2015. május 06. 12:34

A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció leállítását követeli az MSZP. Az ellenzéki párt szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: Ujhelyi István, a párt alelnöke és európai parlamenti képviselője Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár közbenjárását kérte az azonnali leállításhoz. 

A bevándorlás kapcsán feltett provokatív kérdések helyett inkább a kivándorlás feloldására fordítsák az erre szánt közel egymilliárd forintot” – javasolta a képviselő. A szocialista politikus a konzultáció költségeiről szóló adatával azt állította szembe, hogy „a Fidesz mindössze százmillió forintot készül arra fordítani, hogy ötven magyar fiatalt hazahívjon külföldi kényszeremigrációjából”.

Tény, hogy ha megkésve is, de az Orbán-kormány végre felismerte: magyar fiatalok százezrei menekülnek külföldre a gazdasági kilátástalanság elől. Magyarország rövid- és hosszú távú érdeke is az, hogy a magyar fiatalok szülőhazájukban találják meg a boldogulásukat, ezért minden ezt elősegítő kezdeményezés – így a kormány nemrég bejelentett programja is – támogatást kell élvezzen” – hangsúlyozta Ujhelyi István. Mint hozzátette, a bejelentett program megvalósításáról, az abban való lehetséges együttműködésről és az eredményesség megfelelő kontrolljáról egyeztetni is kíván a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárságával.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2015. május 06. 20:23
Húzzatok a picsába.
pitypang1125
2015. május 06. 18:31
Mocskos tetves banda! Gond nélkül eladósítják, tönkre teszik a hazájukat, csak hogy jókat bólogathassanak Brüsszelnek! Hajrá a maszop pártfinanszírozására szánt pénzt át kell csoportosítani a menekültekre! Ahhhhha csak úgy már más lenne a gyerek fekvése mi?
pollip
2015. május 06. 15:24
Jó cikk, Újhelyinek különösen el kellene olvasnia. http://www.napigazdasag.hu/cikk/42485/
pollip
2015. május 06. 14:34
Én konzultálni akarok. Ne szóljon bele az mszp. Ha nem akarja, nem tölti ki és kész.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!