DK: Ez padláslesöprés

2013. június 17. 13:43

A párt szerint a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által hétfőn bejelentett pénzügyi intézkedéseket egy szóval „padláslesöprésként” lehet leírni.

2013. június 17. 13:43

Molnár Csaba sajtótájékoztatón arra reagált, hogy Varga Mihály hétfőn bejelentette: a kormány emeli a tranzakciós illeték, a vállalkozások távközlési adója és a bányajáradék mértékét, illetve az egészségügyi hozzájárulást kiterjeszti a kamatokra is. Szavai szerint az ellenkező irányú kommunikációt követően, „derült égből villámcsapásként” érkezett a nemzetgazdasági miniszter „újabb megszorító csomagja”. Hangsúlyozta: habár Varga Mihály a közelmúltban arról beszélt, hogy idén nem lesz szükség további adóemelésekre. Ehhez képest „egy brutális adóemelési csomag” került a parlament asztalára, ami miatt az Országgyűlésnek várhatóan a jövő héten újabb ülés kell tartania – folytatta.

Ez a költségvetés ötödik módosítása, miközben lassan a negyvenedik adóemelésnél vagy új adó bevezetésénél tartunk – mondta Molnár Csaba. Hozzátette, hogy miután a kabinet képtelen költségvetést készíteni vagy adót tervezni, ezért sok egyéb mellett gazdasági szempontból is alkalmatlan a kormányzásra. Azt is kijelentette, hogy Varga Mihály miniszterként megbukott, mert egyfelől átverte az országot azzal, hogy nem lesz adóemelés, másfelől a beterjesztése egy „virtigli Matolcsy-csomag”. A bejelentés csak megszorításokról szól, elemei károsak az embereknek, a vállalkozásoknak és a gazdaságnak.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2013. június 17. 18:47
Érdekes. Mégse kellettek pár százaléknyi idiótán kívül senkinek. Úgyhogy folytassátok csak :D
slomovicz
2013. június 17. 17:19
Egyetlen egy megszólalásuk nincs, a mi balfaszainknak (baloldaliaknak) ami ne a zsigeri gyülöletkeltés módszere lenne. ."Padlássöprés" Ja. Ti tudjátok. Nácik ezek , csak vörösök. A pofátlanságuk pedig égbekiáltó már! Soha többé MSZP!
qccqccqcc
2013. június 17. 17:11
Bocs, majd el felejtettem: természetesen a forgószelet a padlások kisöpréséhez a Zorbán rendelte meg, és adta parancsba.
qccqccqcc
2013. június 17. 17:09
Az hát basszátok meg, most arról vinnyogjatok, milyen érzés volt, amikor kizuhantatok a picsába a padlásról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!