„Egy hajóban két irányba nem lehet lapátolni”

2013. január 28. 11:06

Kiváltak az LMP-ből a platformisták, mert nem szeretnék tovább blokkolni a párt munkáját.

2013. január 28. 11:06

Eljött az idő, hogy elengedjük egymás kezét” – mondta Jávor Benedek a Párbeszéd Magyarországért Platform sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették, hogy a platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új ökopolitikai pártot alapítanak. „Nem szeretnénk tovább blokkolni az LMP munkáját” – tette hozzá. Karácsony Gergely elmondása szerint „szociálisan érzékeny, a társadalmi igazságosságot képviselő, tehát ebben az értelemben baloldali zöld pártot” szeretnének alapítani.

Csiba Katalin, az LMP szóvivője a párt sajtótájékoztatóján elmondta, hogy „a politika alapvetése az, hogy sajnos egy hajóban két irányba nem lehet lapátolni”, így tudomásul veszik párttársaik döntését és a kilépéseket higgadt körülmények között lehet majd végrehajtani. Schiffer András hozzátette: „az ember ezt érzelmileg nehezen éli meg, ugyanakkor fölkészültünk, föl kellett készülnünk” az elmúlt hetekben egy ilyen eshetőségre.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!