Az Invitellel működne együtt az állami mobilcég?

2012. augusztus 23. 08:51

A Napi Gazdaság úgy tudja: az Invitellel hozhat létre konzorciumot az MPVI állami mobiltársaság.

2012. augusztus 23. 08:51

Az Invitel Távközlési Zrt. lehet a negyedik mobilszolgáltató, az állami MPVI Mobil Zrt. partnere. A Napi Gazdaság úgy tudja: a két társaság konzorciumot hozna létre. Az Invitel ezzel saját mobilszolgáltatást kínálhatna, az új mobiltcég már az induláskor jelentős ügyfélkört érhetne el, és kiterjedt hálózati infrastruktúrát vehetne igénybe.

Ez az információ piaci találgatás – közölte az állami mobilcég az Index kérdésére. Ilyen irányú döntés nem született az MPVI-nél, a partnerek kiválasztása pedig egyenlő esélyekkel történik majd – állítják. Az Invitel úgy nyilatkozott: „Az Invitel − ahogy a mobilpartnereivel folytatott együttműködései során eddig is tette − az MPVI indulásához is ajánlatot fog adni, partnerként kíván fellépni − közölte lapunkkal a társaság kommunikációs igazgatósága”.

Szeptemberben ugyanakkor folytatódik a Fővárosi Törvényszéken az az eljárás, amelyet mobiltelefon-társaságok indítottak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ellen. A cégek szerint az NMHH törvénysértően járt el azon a frekvenciapályázaton, amelyen a három állami cég – a Magyar Posta, az MVM és az MFB Invest − alkotta konzorcium győzött.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dehumanizer
2012. augusztus 23. 10:37
Kíváncsi vagyok, hogy akar betörni a piacra ez az állami mobilcég, mivel fogja meggyőzni az ügyfeleket, hogy menjenek át hozzájuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!