Tolvajok ideje

2010. január 20. 18:43

Bajnai Gordonról forgattak leleplező dokumentumfilmet.

2010. január 20. 18:43
Pesty László Tolvajok ideje címmel készített 37 perces dokumentumfilmet Bajnai Gordonról. Pesty elmondta, hogy bemutatás előtt álló filmje a kormányfőről, a Hajdú-Bét Rt.-ről, a Wallis Rt.-ről és azokról az áldozatokról szól, akiket a hírekben többnyire csak károsultaknak neveznek, pedig többen belehaltak az ügybe. A film sajtókampánya még nem kezdődött el ugyan, de a rendező szerint máris nagy rá az érdeklődés.

Szeretném, ha a nézőkben felébredne az a vágy, hogy ideje igazságot szolgáltatni; és ha rájönnének, hogy amikor a miniszterelnökről beszélünk, nem egy naiv, kedves, pislogó emberről van szó, aki mindent megtesz a maga módján Magyarország boldogulásáért, csak hát szegényke balfácán. Nem, ő emberek haláláért felel - mutatott rá a dokumentumfilmes.

Pesty még a sajtóvetítés előtt számos meghívást kapott az egész országból. A rendező igyekszik úgy időzíteni filmje bemutatóját, hogy még a választások előtt minél többen láthassák azt.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyg
2010. január 21. 08:42
Bajnai Pislogó érintett volt ebben az ügyben. Ha jogi úton nem is lehet elkapni (hiszen a személyes felelősséget rendkívül nehéz lenne bizonyítani), erkölcsi vonatkozásban igen. Mert azért mégiscsak az ő cége tett tönkre életeket, egzisztenciákat.
Laibach
2010. január 21. 00:45
Itt megtekinthető a Hajdú-Bét-ről készült dokumentumfilm: http://www.utolag.com/Kifosztottak.htm
Diocles
2010. január 20. 22:39
bazmeg! nem mintha Bajnai angyal volna, vagy ilyesmi, de durván kontraproduktív azt a személyiséget támadni az ellentáborban, aki ott még a legelfogadottabb. Bolgár úr majd azzal fogja hergelni a népet, hogy lám-lám, ezek a fideszesek, nekik még az angyalarcú Bajnai sem jó. a Hajdú-Bét csúnya történet, de egy átlagember aligha fogja elfogadni azt a tételt, hogy a pislogó Bajnai egy "gyilkos" (megjegyzem, nem is az, nagyon fanatikusnak kell lenni, hogy valaki annak tartsa, bármilyen tragédia is történt), aki pedig tapsol, annak meg minek a film?
states
2010. január 20. 20:28
A film most is itt van valahol a polcomon, kétségtelen, ennél már Pesthy is csinált jobbat, ugyanakkor az igyekezetet becsülni kell. És sajnos azt is tudjuk már, bármilyen rossz lesz, nem ez lesz a Fidesz-kampány leggyengébb eleme...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!