Ígéret

2021. október 18. 18:33

Az EP többsége lázad. Jogosan.

2021. október 18. 18:33
null
Gál Mária
Népszava

„Egy konkrét esetben kimondott döntés megváltoztathatja-e az EU működését? Gondoljunk csak bele: az Európai Bizottság a világ legfurább »kormánya«. Nem a »miniszterelnök« választja meg saját »minisztereit«, hanem minden tagállam kormányától kap egy biztost. De még ha tökéletesen működne is ez a felállás, akkor sem tehetne csodát, hiszen a döntéseket az Európai Tanács hozza, azaz a kormány- és államfők, köztük a renitens tagállamok vezetői, akiknek a legtöbb kérdésben vétójoguk van.

A jogállami rendeletet is azért nem alkalmazza a Bizottság, mert tavaly decemberben szavát adta az állam- és kormányfőknek, hogy megvárja vele az EU Bíróságának a rendelet jogszerűségéről szóló ítéletét. Választása nemigen volt – a hétéves büdzsét és a helyreállítási alapot készültek megvétózni a renitensek. Az EP többsége lázad. Jogosan. Ursula van der Leyen pedig zsákolja a pofonokat minden irányból. Az egyetlen tényleges megoldásra, az alapszerződések módosítására pedig mindenki csak legyint, hogy az csak álom. 1957-ben, a Római Szerződés aláírásakor még maga az EU is tulajdonképpen csak egy álom volt. De sokan akarták és kitartóan, így megvalósult.”

Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. október 19. 11:45
Gál Mária beszorult egy párhuzamos univerzumba, és élvezi.
patópál
2021. október 19. 10:59
"Az egyetlen tényleges megoldásra, az alapszerződések módosítására" Szóval innen fúj a szél.
VeJoLa
2021. október 19. 10:05
Az EUt szuverén országok alkotják! EB nem a kormányunk, az EP meg nem a parlamentünk! Hogy valójában kié, azon el lehet gondolkodni. Lehet, hogy a Népszaváé? Vagy fordítva?
Tibi72
2021. október 19. 02:03
..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!