Ismét rabokat szabadítana ki a Helsinki Bizottság

2020. május 05. 19:45

A koronavírus-járványra hivatkozva engednék haza az elítélteket.

2020. május 05. 19:45
Veres László István
Magyar Nemzet

„A Helsinki Bizottság kezdeményezésére múlt héten Kozma Ákos alapjogi biztos hivatalból elrendelte a büntetés-végrehajtási intézetek járványügyi intézkedéseinek vizsgálatát. A Soros György által támogatott jogvédők arra is kérték az ombudsmant, hogy tegyen lépéseket a börtönök zsúfoltságának azonnali csökkentése érdekében, például halasszák el az ítélet végrehajtását azoknál, akik szabadlábon várakoznak a börtönbe vonulásra.

A magát civilnek mondó szervezet a kormánynak is megfogalmazott javaslatokat, többek közt azt tanácsolják, hogy fontolják meg egyes fogvatartotti csoportok szabadítását. A Helsinki Bizottság egy korábbi, hasonló tartalmú felvetésével kapcsolatban Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt mondta lapunknak, hogy a Soros-szervezet a magyar emberekre szabadítaná a bűnözőket, javaslatuk erkölcsileg és etikailag vállalhatatlan, logikailag pedig nonszensz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
voltospultos
2020. május 07. 08:30
Hunsdorfer
confitür
2020. május 06. 18:58
A Helsinki bizottság szabadítsa ki magát Magyarországról,és takarodjon a bánatos francba!
Emmanuel Goldstein
2020. május 06. 10:28
Helyes. A súlyos, élet- ill. vagyonellenes bűncselekmények elkövetőit leszámítva nincs értelme huzamosabb ideig börtönben tartani az embereket.
Magnólia
2020. május 06. 08:19
Esetleg egy-két deviáns igazán elfér a HB tagjainak a lakásában, szigorú felügyelet és eltartási kötelezettség mellet, hiszen szegény vétlenek csak azért kerültek böribe, mert arra jártak és a NER beszippantotta őket. Amennyiben ezek a kedves antipatikus börtöntöltelékek, mégis újra bajba kerülnének, akkor a felvigyázó HB taggal EGYÜTT kell bevonulniuk. Nos Helsinki Bizottság és TASz így megfelel a kiegészített javaslatotok? Barmok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!