Migránsok és renegátok

2015. november 02. 18:24

Ha jól értjük Vári mondandóját, akkor jóravaló, tisztességes zsidó nem érthet egyet a jelenlegi kormány semmilyen kijelentésével, tervével, intézkedésével.

2015. november 02. 18:24
Ugró Miklós
Magyar Nemzet

„Vári György, a Népszabadság publicistája a lap október 15-i számában megjelent Kormányzsidók című eszmefuttatásában azokat a zsidó honfitársainkat kárhoztatja, akik egyetértenek a kormány menekültpolitikájával. »Mostanában nagyon kifizetődően lehet például migránsozni és muszlimozni, hatalmas a fogadókészség.« A hatalom alig várja, hogy szigorú menekültpolitikát követelő »zsidó vezetők« szólaljanak meg a kormánypárti sajtóban, megerősítve, hogy »a törpe kisebbségben lévő Soros-bérenc liberálisok cserbenhagyják a zsidajaikat«. Persze a nyilatkozók nem is igazi zsidó vezetők, valójában nem is képviselnek senkit, csak a saját érdekeiket. A szerző elsőként Szabó Györgyöt említi, akit egyetlen zsidó közösség sem választott meg semmilyen tisztségre, viszont egykor a Fidesz önkormányzati képviselője volt a XIII. kerületben, tehát Vári szerint eleve diszkvalifikálva van. (Szabó jelenleg a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, míg Vári az LMP képviselőjelöltje volt 2010-ben, ami mintha szintén nem lenne teljesen kóser e logika alapján.) Szabó György után Feldmájer Péter is megkapja Váritól a magáét. A korábbi Mazsihisz-elnök szintén a Magyar Időknek adott interjút, s kifejtette többek közt, hogy »a jelenlegi ütemben zajló tömeges muszlim bevándorlás veszélyt jelent az európai zsidóságra«. Vári megjegyzi, hogy reméli, Zoltai Gusztávhoz hasonlóan a nemzeti együttműködés rendszere Feldmájernak is a hóna alá nyúl, felkarolja, s nem hagyja az árok szélén. A szerző biztatja a zsidókat, »akikben csak mocorog némi ambíció: szabad a pálya, Magyarország a lehetőségek hazája számukra. Kis egyetértés, kis félelemkeltés rögtön a legnagyobb reményekre jogosít«.

Ha jól értjük Vári mondandóját, akkor jóravaló, tisztességes zsidó nem érthet egyet a jelenlegi kormány semmilyen kijelentésével, tervével, intézkedésével. Azokat, akik mégis ezt teszik, rögtön pellengérre lehet állítani. Ebben az esetben viszont a zsidó identitás szempontjából közömbös kérdésekben is kell lennie egy adekvát zsidó álláspontnak, amiből meg az következnék, hogy a zsidók mégiscsak különböznek minden más nációtól. Vagy megint csak arról van szó, hogy ebben a nagy egyenlősdiben vannak, akik egyenlőbbnek képzelik magukat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2015. november 02. 22:15
Aztán hányan tartoznak az általad mondott kategóriába Miklós?"jóravaló,tisztességes..."
nimród
2015. november 02. 19:48
Ez a Vári 5-6 éve még egészen normális, toleráns ember volt. Még molnárgörény radikális jobboldali bloggerrel is nívós és sportszerű vitát folytatott. Úgy látszik, a ballib ideológia -vagy félelmetes vezérei?- hatására ilyen eszement álláspontot foglalt el. A fenntartás nélküli bevándorlás-pártiság egy zsidó ember részéről különösen abszurd. Csak egy példát említve a sok közül: a svédországi Malmőből az ott élő bevándoroltak már szinte az összes zsidót elüldözték.
kjkj945
2015. november 02. 19:42
Miért nem mennek ''hazájukba''?? Ja az Ázsiában van.
nagykutya
2015. november 02. 19:19
Egy párhuzamos társadalom működtetése sok problémával jár. Ez példa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!