Közös jövőnk verzusz napi szükségleteink (tanmese)

2015. június 17. 08:22

Ez idő tájt ugyanis köcsög tinédzserek garmadái lepik el kereskedelmi egységeinket. És itt kerül konfliktusban magamon belül az európai műveltségű, jövőbe tekintő ember verzusz az ideges hétvégi bevásárló.

2015. június 17. 08:22
Uj Péter
Népszabadság

In concreto például hétvégütt a magát megnevezni nem kívánó barkácsáruházban kajtattunk egy tisztító spay után, amely spray fellelhetőségét három különböző osztály három különböző információs pultjánál kíséreltük meg földeríteni. Három különböző kudarc. Az egyik pultnál olyan elmélyülten számítógépezett valamit egy fiatalember, hogy öt percig észre sem akart venni, csak akkor kapta föl a fejét, amikor rákérdeztem, hogy ki-e jött-e az új Call of Duty? A másodiknál egy csitri telefonon csivitelt öt percet, csak utána ért rá semmit sem tudni. És így etc. satöbbi.

De végül a pénztárnál sikerült föltenni az idegre a pontot. A vágyott spray beszerzésére tett kísérletet ugyan csúfos kudarccal koronáztam, de rutinos impulzusvásárlóként vettem végül egy csomagnyi elemet. (AAA, anyám varta.) Levonalkódolvasózták, ahogy kell, ezeregyszáz forint, ki is fizettem, de ettől még nem vehettem birtokba. A lopásgátlót nem tudja levenni róla, sajnos, mondta a kasszáskisasszony, legyek szíves átfáradni az információs pulthoz, ahol másodfokú eljárásban leveszik nekem.

Eddig három információs pultnál háromszor találkoztam egységnyi inkompetenciával és vásárlóutálattal. Éreztem, menekülni kéne. De valami ördögi erő átkényszerített a negyedik információs pulthoz, ahol a kisasszony egy mobilklíma-jótállással vívott élethalálharcot, és ketten voltak előttem. Hátam mögé sandítottam, hogy tudnék innen elrohanni a lopásgátlós, de kifizetett elemekkel, hát láttam, sehogy, az ajtónál morc biztonsági őr. Vártam hat percet, hetet, és összeroppantam. Kábé negyvenpercnyi tök fölösleges szívás után – tisztesség ne essék szólván – belekúrtam a lopásgátlós elemeket egy kosárba. Basszátok meg az ezeregyszáz forintomat, és kiviharzottam a Praktikerből, ahová nem is szándékozom visszatérni a következő másfél évtizedben.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!