Levél a Deutsche Telekom elnökének

2014. június 05. 16:35

Meggyőződésem, hogy azok a német kis- és nagyrészvényesek, köztük a német állam, nem tűrnék el, hogy egy botrányba keveredett politikus csak úgy kirúgassa egy újságtól a leleplezőjét.

2014. június 05. 16:35
Schiffer András
Schiffer András
Facebook

Tisztelt Elnök Úr!

Schiffer András vagyok, a Lehet Más a Politika társelnöke. Azért keresem meg jelen levelemmel, mert félő, hogy az Ön által vezetett cég jó hírnevét súlyosan veszélyeztető dolog történt Magyarországon.

Néhány héttel ezelőtt az egyik legolvasottabb magyar internetes oldal, az ORIGO, cikksorozatot közölt arról, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az ország egyik legbefolyásosabb politikusa több útján, melyen egy “tolmáccsal” vett részt, három éjszakát töltött, összesen fejenként kétmillió forintért, különböző külföldi luxushotelekben.

Pethő András, több magyar civilszervezettel együttműködve, pert indított a Miniszterelnökség ellen azért, hogy közöljék, milyen céllal költötte el az éves magyar átlagbérrel összevethető mértékű összeget a miniszter. Kiderült, hogy valódi célja az utazásoknak nem volt, vagy ha volt, azt a Miniszterelnökség a bíróság ítélete ellenére sem adta ki.

Lázár János kínos magyarázkodásra kényszerült. Nem ismerte el, hogy magánutakra költötte volna a magyar adófizetők pénzét, de magánvagyonából visszafizette a Miniszterelnökségnek ezt az összeget.

Napokkal az eset után az ORIGO főszerkesztőjét, Sáling Gergőt eltávolították a cégtől, a hivatalos magyarázat szerint szervezeti átalakítás miatt, közös megegyezéssel. Ennek ellentmond, hogy szolidaritásból a cikkek szerzője, Pethő András is felmondott, a szerkesztőség a saját lapját meghackelve tiltakozott. Azóta az a hangfelvétel is kiszivárgott, amely bizonyítja, hogy nem strukturális átalakítás miatt távolították el a főszerkesztőt.

Tisztelt Elnök úr!

Az ORIGO tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., mely a Deutsche Telekom többségi tulajdonában és irányítása alatt áll.

A szólásszabadságot és a sajtót, mint a demokrácia őrét példátlanul súlyosan sértő kirúgást, egy olyan cégnél vitték véghez, amely egy jó hírű, nem kis részben német állami tulajdonban álló nagyvállalathoz tartozik.

Ez azt eredményezte, hogy máris pletykák kaptak szárnyra, hogy a Deutsche Telekom azért huny szemet az emberi és politikai jogok lábbal tiprása felett, mert magyar állami megrendelésben reménykedik, vagy profitját megnyirbáló újabb különadótól tart.

Emlékeztetnem kell az Elnök urat arra tényre, hogy a Deutsche Telekom olyan országban működik, amely saját keserű példájából tanulva mára a világ egyik legstabilabb jogállama, amely az egész világnak példát mutat az emberi jogok és az emberi méltóság védelme terén. Kiterjedt intézményrendszer, évtizedes felvilágosító munka és példátlan társadalmi összefogás vezet oda, hogy a fent leírt történet Németországban nem játszódhatott volna le.

Meggyőződésem, hogy azok a német kis- és nagyrészvényesek, köztük a német állam, nem tűrnék el, hogy egy botrányba keveredett politikus csak úgy kirúgassa egy újságtól a leleplezőjét. Meggyőződésem, hogy ez az értékítélet változatlan akkor is, ha ez egy másik országban történik.

Biztos vagyok benne, hogy sem a Deutsche Telekom saját belső szabályai, sem a német jog, sem pedig a részvényesek – akiknek érdekében Ön dolgozik – igazságérzete nem engedi azt, hogy a Deutsche Telekom, vagy bármelyik leányvállalata az emberi és politikai jogok lábbal tiprása útján akár egy fillér haszonhoz is jusson.

Mindezekre tekintettel kérem, hogy ezt az ügyet szíveskedjen a Deutsche Telekom igazgatótanácsa és közgyűlése elé vinni, és alaposan kivizsgálni.

Budapest, 2014. június 3.

Őszinte tisztelettel:

Schiffer András 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. augusztus 28. 15:52
András, azt hittem te komolyabb ember vagy és előbb megbizonyosodsz és csak utána károgsz.
General Disarray
2014. június 10. 11:33
Nem ártott volna megjegyezni, hogy a levelet alapvetően Prof. Pizka írta.
Fahrenheit 451
2014. június 09. 03:52
Elég tragikus, ha csak egy 5 %-os párt elnöke az, aki Magyarországon érti és magyarázza a dolog lényegét: A médiák a reklámokból tudnak önállóan megélni. Ha nincs rekámbevétel, a kormányzat tenyeréből eszik a közpénz és az dirigál, aki adja. A tényfeltáró újságírás kizárólag a média függetlensége esetén létezhet, a reklámokból finanszírozva. Ha a reklámokat megadóztatják, a tényfeltáró újságírásnak vége. Nem lesz aki megírja az orbán fidesz korrupcióját. Ezt akarja elérni az orbán fidesz. A németeknél ez nincs, a korrupt Magyarországon viszont támogatják a kormányzati korrupció rejtegetését. Erről írt Schiffer is a német elnöknek
Tóth József
2014. június 09. 03:52
Mi fog változni az Origó portálon? Meg fogjuk tudni,ha figyeljük,ha nem a Fideszt dolgait "leleplező"irományokat olvasunk,akkor bevette a kormány ezt az erődöt!Feltűnik,hogy idegen kézben lévő portálok,osztják a "demokráciát",de mindég a Fidesz ellenében! Számoljuk össze,mennyi van még!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!