Bezár az iWiW! Nosztalgiázzunk!

2014. május 15. 11:14

Mintha tegnap lett volna, amikor a volt csajom mondta, hogy egy haverja csinált egy programot, amin meg lehet nézni, ki kit kúrt meg az ismerősök közül.

2014. május 15. 11:14
Szily László
Szily László
Cink

Mintha tegnap lett volna, amikor a volt csajom mondta, hogy egy haverja csinált egy programot, amin meg lehet nézni, ki kit kúrt meg az ismerősök közül. El is mentünk hozzá, Várady Zsolt pedig mutatott egy ábrát, de sajnos nem pina volt.

Hanem egy nagy gomoly vonalakból, ami állítólag azt mutatta meg ál 3D-ben, hogy ki kivel kavart. Ez nekem nagyon imponált, bár jobban őrültem volna pár konkrétabb paparazzoképnek. És amúgy is, nem ismertem annyira Várady haveri körét, hogy földhöz vágjon egy szexleleplezés. Aztán lassan kiderült, hogy itt azért többről van szó, mint egy haveri-baráti lyuksógorhálózat vizualizálása, hanem úgy általában kiderül, hogy, ki kit ismer.

És tényleg, Várady monitorján egyre több haverom nevét vettem észre, és jól el is csodálkoztam, hogy ebben a városban tényleg mindenki ismer mindenkit. Ma már furcsának tűnik, hogy az alapítót az elején – már amennyire én láttam –- sokkal jobban izgatta a kapcsolatok grafikai modellezése, mint hogy jelölgetni lehessen meg képeket töltögetni meg valós időben tudni, mit ebédelt a spanunk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. május 16. 20:44
Ki kivel kúrt.... Ennyit értesz a netből Laci, aki szily (hülye).
atila68
2014. május 16. 20:40
Mi az az iwiw? Ki az a Szily?
ottapont
2014. május 16. 16:55
Ez a csóka félelmetesen hülye!
Antigoné
2014. május 16. 08:51
Ettől modern és fiatalos. Szerintem csak undorító.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!