Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Reakció Welsz Tamás halálára

2014. március 25. 10:49

Nem kellene olyan országban élnünk, ahol nem halnak meg gyanús körülmények között a hatalomnak útban lévő személyek?

2014. március 25. 10:49
Helmeczy László
Facebook

„Néhány hónapja Komáromi András, miután eladta a kormánynak szombaton a Welt 2000Kft-t, másnap, vasárnap, 47 évesen meghalt, úgy, hogy előtte nem volt beteg. Sajnos 3 kiskorú gyermeke maradt árván. A Welt 2000 Kft. fejlesztette azt a programot, az EMIR-t, amelyből két kattintással lehívható, hogy mi van a pályázati pénzekkel, melyik pályázat hol tart, melyik megrendelést, melyik vállalkozó nyert meg. Kellett a kormánynak a program, meglett a program. A tulajdonos másnap halott volt.

Welsz Tamásról nem tudjuk, hogy mit mondott a hatóságnak, de tegnap, március 20-án a rendőrautóban egyszer csak rosszul lett és meghalt. A mai (március 21-i !)Magyar Nemzet – ki tudja honnan szerzett információk alapján – azt írja, hogy »a 41 éves férfi a napokban jelezte a Nemzeti Nyomozó Irodának, hogy terhelő dokumentumokat szeretne átadni a rendőrségnek. A nyomozók a vállalkozót autóval szállították a bizonyítékokért – egy érdi és egy budai – helyszínre, közben Welsz Tamás rosszul lett. A rendőrök a férfit azonnal az Alkotás utcai mentőállomásra vitték, ahol azonban már nem tudtak rajta segíteni.«

Több évtizedes védői praxisomból tudom, hogy a terhelő bizonyítékok átadásában nem szoktak a tanúk, vagy a gyanúsítottak belehalni, különösen akkor nem, ha eleve ők »szeretnének« bizonyítékot átadni a hatóságnak. Azt is a gyakorlatból tudom,hogy a Magyar Nemzet mai fenti információi törvényes úton nem juthattak a lap birtokába.

Természetesen én senkit nem gyanúsítok semmivel. Mindkét személy természetes halált halt.  

Csak rosszkor.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptiszai
2014. március 26. 06:29
Weisz el kezdett csiripelni . Kinyírták. Pintér elvtásról el tudom képzelni. Fidesz = mszp = rablók!
Peter8811
2014. március 26. 06:27
Mi van Helmeczy csak nem megharapott egy veszett haveri kutya? Akkor lesz neked jó világ Helmetczi, ha majd a nyakadat a giotin elmetszi!
ballada
2014. március 26. 05:01
Magyarországnak nincs szüksége helmeczi féle uszító pofázó rasszizmustól reszkető beszari ingyenélőre.
Peter8811
2014. március 25. 20:49
Fodor Gabriella is így járt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!