Bajnai útján Schiffer

2013. január 30. 18:19

Lesz még Schiffer köztársasági elnök!

2013. január 30. 18:19
Mihalovits Ervin
Publius

„Könnyen lehet, hogy a kialakult helyzettel rövidtávon mindenki veszít, és mindkét formáció a parlamenten kívül ragad. Sőt, az is elképzelhető, hogy a kilépett képviselők egy része az Együtt2014 tagjaként átmenti mandátumát a következő négy évre is, az LMP meg Schifferrel az élen hoppon marad.

Az igazán érdekes kérdés számomra azonban az, mihez fog tudni kezdeni Schiffer azzal a jelentős személyes tőkével, amit abból nyer, hogy kitart álláspontja és elvei mellett, és nem hajlandó mindenáron összefogni a levitézlett MSZP-sekkel a kormányváltás érdekében. Mennyit fog érni a makulátlan múlt, ha kormányváltás esetén a mostani ellenzékben is nagyot csalódik a nép? Ha politikai patthelyzet alakul ki a jövőben, és fontos pozíciókra a szemben álló oldalaknak kompromisszummal kell kinevezni embereket?

Könnyen lehet, hogy 2014-ben az LMP és vele Schiffer is megy a süllyesztőbe. Abban azonban biztos vagyok, hogy amennyiben továbbra is kitart mostani politikája mellett, hosszútávon fontos tényezővé válhat. És hogy a fenti képnek is értelmet adjak: meglássátok, lesz még Schiffer köztársasági elnök!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2013. január 31. 09:33
Ervin, ez az egész egy marhaság, amit összehordasz itt. Nézz más munka után!
Senye Péter
2013. január 31. 09:30
"... lesz még Schiffer köztársasági elnök" - miért ne? Göncz Árpáddal is megtörtént.
Berecskereki
2013. január 30. 20:29
"És hogy a fenti képnek is értelmet adjak: meglássátok, lesz még Schiffer köztársasági elnök!” Bajnai meg csak dalolja; Lesz maga juszt is az enyém, Csak az enyém, Csak az enyém! Nincs egyebem, csak a remény, Csak a remény, a remény. Karikagyűrű ragyoghat a kezén, Kacaghat gúnyosan ma még felém! Lesz maga juszt is az enyém, Csak az enyém, Az enyém! További jó mulatást. Nyugodalmas, gordonka nélküli éjszakát.
bimbókutya
2013. január 30. 20:12
Schiffer=köpönyegforgató
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!