tech

Felvásárlás
2017. május 16. 10:58
Bejelentette első cégvásárlását a Prezi: a magyar vállalat az adatvizualizációval foglalkozó lett Info.gramot vásárolta meg, de a cégek továbbra is külön működnek majd.
DT
2014. május 22. 15:48
A Design Terminál 2014-től pályázati programot indít tervezők, cégek, intézmények és civil kezdeményezések számára, városi terekkel és rendszerekkel foglalkozó fejlesztések kidolgozására és megvalósítására.
2013. augusztus 31. 11:11
A LogMeIn alapítója az indulásról, az átprogramozott éjszakákról, az egymillió dolláros bevételről és saját pixel-deprivációjáról mesélt – no meg arról, hogy az ötletek önmagukban értéktelenek.
Innotrends Hungary 2013
2013. június 12. 15:35
A Millenárison rendezett Innotrends Hungary 2013 konferencián és kiállításon jelentette be Cséfalvay Zoltán, hogy az állam 2,1 milliárdos forrással pályázatot ír ki Technológiai start-up ökoszisztéma építés címmel. A NIH megbízott elnöke, Korányi László az induló, innovatív vállalkozások gazdasági jelentőségéről beszélt.
2013. június 3. 17:39
Hogyan fejlesszünk felhasználók milliói számára is üzembiztos rendszereket? Erről szól a RAMP következő, júliusi rendezvénye.