Prezi

Felvásárlás
2017. május 16. 10:58
Bejelentette első cégvásárlását a Prezi: a magyar vállalat az adatvizualizációval foglalkozó lett Info.gramot vásárolta meg, de a cégek továbbra is külön működnek majd.
2016. január 6. 05:26
Árvai Péter elmondta: atavalyi év végére megközelítette a 65 milliót a Prezi regisztrált felhasználóinak száma. 2016-ban a marketing és értékesítési területen dolgozó üzleti felhasználók állnak majd a cég stratégiájának fókuszában.
2015. november 25. 16:56
Halácsy Péter, a Prezi társalapítója szerint ahelyett, hogy rögtön beleugornánk egy saját vállalkozásba, az első ötletbe, ami tetszik, jobb megkeresni azt a környezetet, céget, ahol tanulni tudunk.
2014. október 30. 18:09
A szélessávú internetnek köszönhetően közel másfél ezer embernek adunk munkát, valamint visszük Magyarország jóhírét a világban.
The Europas Awards
2014. június 11. 08:53
Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awards legjobb alapító kategóriájának díját nyerték el a Prezi alapítói. A zsűri elnöke szerint „az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek fel, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Egész Európában ritkák az ilyen sikerek”.
Prezi
2014. április 16. 09:43
Az internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő Prezi magyar nyelvű kiadással ünnepli ötödik születésnapját, így az az angol, német, francia, spanyol, portugál, japán és koreai mellett immár magyarul is elérhető.
Helló, Hősök!
2014. március 27. 13:45
Egy friss kutatás tanulsága szerint a magyarok nem elég segítőkészek. Ezen szeretne változtatni Halácsy Péter, a Prezi társalapítója és Philip G. Zimbardo, a Stanford Egyetem pszichológus professzora a Hősök Tere elnevezésű civil kezdeményezéssel, amit Orosz Gáborral és Orosz Györgyivel együtt indítottak útjára.
Pózolj elnökkel!
2014. március 1. 09:19
Barack Obama fogadta Árvai Pétert, a Prezi vezérigazgatóját. Az amerikai elnök abból az alkalomból találkozott a Magyarországról indult startup vezetőjével, hogy a cég csatlakozott a ConnectED programhoz.
2013. november 28. 15:56
December ötödikén és hatodikán az Uránia moziban sztárparádéra alapozott konferenciát tart a Prezi és a Ustream a hazai startupvilágnak. Az ötlet nem elég, de egy sikeres cég felépítése nem ördöngösség, meg lehet tanulni – de kinél érdemes ilyenre befizetni? A Stretch névre hallgató konferenciára például biztos, mert itt jól ismert nemzetközi internetcégek felső vezetőitől lehet hallgatni a témában előadásokat.
2013. november 17. 09:30
Vinnai Balázst, az IND Group pénzügyi technológiai szolgáltató vállalat alapítóját és ügyvezetőjét választották az év üzletemberének Magyarországon, az EY által díjazottak névsorát szombaton este hirdették ki.
2013. augusztus 26. 08:51
A Bridge Budapest alapítói videóinterjúkban mesélik el saját történetüket, a LogMeIn, a Prezi és a Ustream indulását.
2013. augusztus 7. 08:58
Két alapvető okra, az értelmes feladatok hiányára és a negatív attitűdre vezethető vissza az, hogy Magyarországról tömegesen mennek el a fiatalok.
2013. június 3. 17:39
Hogyan fejlesszünk felhasználók milliói számára is üzembiztos rendszereket? Erről szól a RAMP következő, júliusi rendezvénye.
2013. február 22. 16:48
20 országból 120-an vettek részt Budapesten, a Prezi által szervezett Power Week 2013-on. 30 előadás 1400 percben, három nap alatt.