külföld

Tehetségfejlesztés
2016. március 10. 08:28
Frissdiplomásoknak kínál álláslehetőséget a MOL-csoport tienhárom országban elindított tehetségfejlesztő programja, a Growww. A program keretében több mint 170 állást hirdet meg a cégcsoport mérnök, közgazdász, IT, természet- és társadalomtudományi területeken. A nyertesek részt vesznek a vállalat mentorálási programjában és nemzetközi munkakörnyezetben bizonyíthatnak.
Exit
2016. január 21. 21:08
Csütörtökön jelentette be az IBM, hogy megvásárolta a felhőalapú élő videostreaming szolgáltatást nyújtó, magyar alapítású Ustream Inc. nevű vállalatot, a tranzakció értéke 37,5 milliárd forintnak megfelelő dollár. A Ustream szolgáltatását mintegy nyolcvanmillióan használják.
2016. január 19. 16:35
Az On the Spot magyar dokumentfilm-sorozat rendező-producere, S. Takács András és Lám István, a Tresorit vezérigazgatója is szerepel az amerikai Forbes magazin 30 évnél fiatalabb tehetségekről készült európai sikerlistáján
2015. augusztus 24. 16:09
Versenyt hirdetett startup vállalkozásoknak a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és Magyarország Tel-avivi Nagykövetsége. A legjobbal Tel-Avivban, a Digital Life Design Innovációs Fesztiválon mutatkozhatnak be.
2015. július 6. 08:13
Magyarán, addig mind bezgette a Ciuc a Csíkit, hogy a Heineken-ellenesség a székely nemzeti identitás részévé kezd válni.
2015. április 30. 09:39
Új világrekord született a Rubik-kocka kirakási idejére: Collin Burns mindössze 5,25 másodperc alatt rakta helyükre a színeket.
2015. április 16. 10:40
Lekapcsolni a villanyt anélkül, hogy felállnánk? Igen. A brit Ultrahaptics cég új fejlesztésű technológiája képes erre.
Crowdfunding
2014. október 17. 12:22
Crowdfundinggal, azaz a közösségi finanszírozás segítségével gyűjtenek kezdő vállalkozások, művészek, sőt, már a hármas metró felújítására is beindult egy ilyen kampány. De miért éri meg egy vadidegen ötletét csak úgy támogatni? Ki hova adózik és mi van, ha átvernek? Halálraítélt-e a modell Magyarországon, ahol senkinek sincs „fölösleges” ötezer forintja? Riportunk.
The Europas Awards
2014. június 11. 08:53
Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awards legjobb alapító kategóriájának díját nyerték el a Prezi alapítói. A zsűri elnöke szerint „az alapítók nemcsak bámulatos cégkultúrát építettek fel, de azt is megmutatták, hogyan lehet rövid idő alatt 40 millió felhasználót szerezni. Egész Európában ritkák az ilyen sikerek”.
2014. június 4. 13:47
Az innovációnak van egy olyan szakasza, amit a szakma egyszerűen csak a „halál völgyének” nevez, ezt a piaci logika önmagában nem tudja kezelni.
Startup
2014. május 9. 22:58
A Samebug Kft. az egyetlen magyar cég, amely vehet részt a világ egyik legelismertebb technológiai egyeteme, a Bostonban működő Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) startupokat fejlesztő programjában.
2014. május 9. 22:52
Egy oroszországi videómegosztón a magyarországi felhasználók számát tekintve az 5. helyen vagyunk (ha Ukrajnát és Belorussziát független államnak tekintjük). A 2012 áprilisában alapított cég manapság 50 millió havi egyéni látogatóval száguld, a megosztott videók száma 400 ezer. Egyelőre nonprofit alapon működik a vállalkozás, reklámmentes és ingyenes. A Coubról kérdeztük a Coub embereit.
2014. április 8. 10:18
Ha a földön fekszem és vérzem, és odajön hozzám valaki azzal a szöveggel, hogy együtt érzek veled a szenvedésben, valószínűleg elküldöm a fenébe. Interjú.
2013. július 1. 09:31
A korral csak erősödik a vállalkozói szellem és a vállalkozási képesség, erre mutat rá a HBR cikke, kutatások és tapasztaltatok alapján.
2013. június 25. 22:20
A Microsoft egyesíti startupokkal kapcsolatos tevékenységeit. Az új, Microsoft Ventures néven alakuló szervezet tovább viszi a fejlesztési eszközöket kínáló BizSpark, a startup keltető és a Bing Fund befektetési programokat.
2013. június 25. 21:32
Hogyan lesz egy nagyreményű startupból sikertelen vállakozás? A mai napon indult „My Startup has 30 Days to Live” című mikroblog egy mindeddig ismeretlen startup halálát kíséri végig.
2013. június 22. 09:10
Megtettük az első fontos lépéseket, hogy hidat építsünk a magyar startup vállalkozások számára Magyarország és a Szilícium-völgy között – jelentette ki pénteken telefonon az MTI-nek San Franciscóból Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
2013. június 12. 15:16
A Google kedden jelentette be, hogy felvásárolja a Waze nevű navigációs mobilalkalmazás fejlesztőjét. A keresőóriásnak az Apple 500 millió dolláros és a Facebook 1 milliárd dolláros ajánlata után 1,3 milliárd dollár körüli összegért sikerült felvásárolni az izraeli céget.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó