Erdély

2016. február 4. 11:16
Az én credómban az, hogy nő vagyok, nem hátrányos helyzetet, hanem biológiai tényt jelent. Azt, hogy az üzleti életben sikeresek vagyunk-e, nem a női vagy férfiúi mivoltunk határozza meg. Interjú.
2015. július 6. 08:13
Magyarán, addig mind bezgette a Ciuc a Csíkit, hogy a Heineken-ellenesség a székely nemzeti identitás részévé kezd válni.
Csíksomlyói holnap
2015. április 15. 12:04
Az IÜP 2015-ös nyári, magyarországi és erdélyi képzéseiről a négy legtehetségesebb középiskolás egyhónapos amerikai startup programon vehet majd részt.
2014. augusztus 8. 09:21
Hirtelen kevés fontosabb nemzeti célt tudnék mondani, minthogy létrejöjjön a szomszédos országban élő magyarságnál egy képzett, kreatív, öntudatos, helyben gondolkodó fiatal vállalkozói réteg.
2014. augusztus 1. 17:34
Egyetemisták számára valamelyest ismert dilemma kísért végig az alapképzés alatt: szükség lenne ilyen meg olyan bútordarabokra, de megéri-e kiadni rá a pénzt, tekintve, hogy néhány év elteltével nem garantált, hogy lesz mit kezdenem velük.
2013. július 10. 21:44
Fiatal székelyudvarhelyi programozók új webes RSS-olvasót indítottak, ami szerintük pótolhatja a Google közelmúltban leállított szolgáltatását. Ennek megkönnyítésére a Feedvance képes importálni a Google Readerben elmentett profilokat.
Csíkszeredától Tatabányáig
2013. június 6. 06:24
Három helyszínen, Beregszászon, Csíkszeredában és Tatabányán hirdet üzleti képzést középiskolás diákok és felsőoktatási hallgatók számára a Calasanctius Training Program. Az egyhetes oktatást a program öregdiákjai szervezik önkéntes munkában.