Búcsú a magyar címertől: doppingbotránya után országot vált az olimpia évében világbajnok kajakosunk

2024. február 20. 11:51

Engedett a törökök csábításának.

2024. február 20. 11:51

A török színekben folytatja a pályafutását a világ- és Európa-bajnok kajakos, Takács Tamara, aki 2017-ben két aranyérmet is szerzett a plovdivi kontinensviadalon, majd abban az évben a négyessel világbajnok lett Racicében.

Két évvel később pozitív doppingtesztet produkált, s bár ártatlannak vallotta magát, négyéves eltiltást kapott, ami tavaly járt le. A 27 éves sportoló visszatért a versenyzéshez, de a magyar válogatottba nem tudott bekerülni.

„Az eltiltása lejárta után jelezte, hogy szeretne nálunk kajakozni, ami természetes, hiszen győri.

A tavalyi éve nem sikerült igazán jól és úgy látta, nincs esélye bekerülni a magyar csapatba. Ősszel, a sevillai edzőtáborozást követően kérte, hogy bontsuk fel a szerződését.

Ehhez mi is és a magyar szövetség is hozzájárult, így a nemzetközi szövetséghez került az ügy” – mondta Weisz Róbert, a Győri Graboplast VSE vezetője.

Az országváltás nem példa nélküli kajak-kenuban: korábban Benedek Dalma szerb, Keresztesi Alexandra pedig argentin színekben versenyzett, de egy rövid időre a hozzájuk hasonlóan világbajnok Paksy Tímea is Ausztriába tette át a székhelyét. A magyar színekben háromszoros olimpiai aranyérmes Douchev-Janics Natasa a sydneyi játékokon még az egykori Jugoszláviát képviselte.

(MTI)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TMATMA
2024. május 14. 22:50
Az összes dopping vizsgálatot végző a sportot teszi tönkre. Nevetséges hazug banda. Ezek között a magyar "ellenőrök" kiemelkedő gazemberek.
survivor
2024. február 21. 20:10
Bubu Az ateista az GÓJ ??
Osztap_Bender
2024. február 21. 14:20
Ezt is a dagadt kurva intézte el, mint Kovács Ágit?
Ugandai Bubu
2024. február 21. 12:16
Türk Tanácson belül marad, ők baráti müzlem goj testvérnépünk! Mehetne zsidulni is, az jobb vóna?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!