Kreatív vállalkozásokat mentorál a Design Terminál

2014. szeptember 02. 16:52

Öt kreatív vállalkozás vesz részt a Design Terminál most induló mentorprogramjában, amelynek célja, hogy segítse és megalapozza a kis- és középvállalkozások sikerét a nemzetközi piacon – közölte a Design Terminál kedden az MTI-vel.

2014. szeptember 02. 16:52

A szakmai zsűri döntése alapján a The Four (divatmárka), az Anna Daubner (divatmárka), a Plié by Atelier (hajtogatható bútor), a Position Collective (bútor) és a Hard Body Hang (street workout eszközök) vehet részt díjmentesen a féléves programban – olvasható a közleményben. Mint írják, az 54 beérkezett pályázatból az első zsűrizés után 14 jutott tovább a második fordulóba, ahol már a jelentkezők prezentációkat mutattak be és válaszoltak a mentorok kérdéseire.

A vállalkozások kiválasztásánál szempont volt például, hogy az adott cég termékei mennyire skálázhatóak, és hogy milyen elképzelések vannak a márka jövőjét illetően. Emellett a zsűri azokat a koncepciókat részesítette előnyben, amelyek innovatívak vagy egy fontos problémát oldanak meg.

A programot irányító szakmai stáb tagjai között van Ács Zoltán, a Design Terminál inkubációs programjának vezetője, Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója, Batta Barnabás és Misetics Mátyás, a Mitte Communications stratégiai, illetve kreatív igazgatója, valamit Nemes Attila, a Kitchen Budapest társalapítója.

„A program abban segít, hogy ezek a csapatok ne vérezzenek el azokon a piacokon, ahol már évtizedek óta erős a verseny. Jól összerakott csapatként, ügyesen pozícionált márkaként, a szükséges sales, jogi és iparjogvédelmi segítséggel felvértezve lépjenek nemzetközi szintre” – idézte a közlemény Ács Zoltánt, a Design Terminál inkubációs programjának vezetőjét.

Az elkövetkező időszakban a mentorok felmérik azt, hogy a vállalkozásoknak milyen területen van leginkább szükségük segítségre, majd közösen meghatározott célok mentén indul el a féléves munkafolyamat. A mentorprogram mellett a Design Terminál ingyenes konzultációval is segíti a kreatívipar szereplőit, a befektetők számára pedig iparági elemzésekkel népszerűsíti a magyar kreatív vállalkozásokat – írták a tájékoztatóban.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2014. október 17. 19:58
"Öt kreatív vállalkozás vesz részt a Design Terminál most induló mentorprogramjában, amelynek célja, hogy segítse és megalapozza a kis- és középvállalkozások sikerét a nemzetközi piacon" Mennyibe kerül a Design Terminál a magyar adófizetőknek? Nem inkább a kórházakra kéne költeni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!