A németek tudnának saját energiát termelni, de inkább a franciákét zabálják
2023. szeptember 16. 12:28
Nehezen értelmezhető Németország energiapolitikája. Leállítják a hazai atomerőműveket, hogy aztán a kieső energiát a francia atomerőművekből importálják. Logikus.
2023. szeptember 16. 12:28
4 p
21
0
31
Mentés
A Makronóm Intézet elemzőjének írása.
Franciaország igyekszik csúcsra járatni atomenergia-termelését. Ellentétben Németországgal, ahol a kormány beváltotta ígéretét, majd szerencsétlen időzítéssel áprilisban, egy energiaválság közepén lekapcsolták az összes még létező atomerőművet, hogy aztán – teljesen logikus módon – a klímavédelem jegyében beizzítsák az összes beizzítható szénerőművet az országban.
Berlin az atomerőművek bezárásának tervezésekor még nem kalkulálhatott a jelenlegi energiagazdasági körülményekkel. Az átállás zöldjét a nukleáris energia hiánya rozsdabarnává, Németországot pedig Európa egyik legnagyobb klímarombolójává teszi.
Németország önmaga által termelt energiakiesése nagyjából 7,3 milliárd kilowattóra lett. Az idei első félévben a statisztikai hivatal adatai szerint a németek 233,9 milliárd kilowattóra áramot termeltek önerőből, ami 11,4 százalékkal alacsonyabb a 2022-es hasonló időszak mutatóinál. Az energiakereskedelmen jócskán meglátszott az erőművek leállítása: az export az említett időszakban 18,1 százalékkal csökkent, míg az import 30,8 százalékkal nőtt.
Az importtöbblet 7,3 milliárd kilowattóra volt, ami éppen megfelel a három utolsó erőmű lekapcsolása miatt keletkezett hiánynak.
Azt, hogy pontosan milyen külföldi energiaforrásból származik az importtöbblet, a statisztikák nem árulják el pontosan, de nem nehéz kikövetkeztetni. A német villamosenergia-import nagyobb mértékben nőtt (mintegy 148 százalékkal) Franciaországból, mint bármelyik másik államból.
2023 első félévében ez 4,4 milliárd kilowattóra mennyiséget jelentett
A helyzet tehát az, hogy Németország kiiktatta saját, legbiztonságosabb energiatermelő forrásait a Zöldek akaratához idomulva, most pedig drágán megveszi a kieső mennyiséget Franciaországtól, amely éppen a gyűlölt atomerőművekben állítja azt elő.
Kikezdhetetlen, lebilincselő és teljesen érthető logika.
Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
A francia kormány megpróbált új választójogi törvényt bevezetni tengerentúli területén, de az emiatt kitört zavargásokon már hat napja nem tud úrrá lenni. Hat ember meghalt, tetemes az anyagi kár.
Egy török bevándorló ellen tilos a negatív diszkrimináció, de egy keletnémetet nyugodtan kirekeszthetsz – mondja Katja Hoyer német történész, aki nagy sikerű könyvet írt az NDK történetéről.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
0
0
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 31 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2023. szeptember 19. 13:50
Most már a szélerőműveket is ledöntik, mert alatta lignit van. Teljesen elment az eszük.
https://beyondfossilfuels.org/2023/08/28/rwe-tears-down-operational-wind-turbines-in-grab-for-more-coal/
A magyarok is tudnának saját energiát termelni, mégis a fidezsproliknak szimpi a veseleverő sztálinista moszkovita komisszárokkal szövetkezni, sokszoros áron megvenni az olajat, gázt, az ő vörös csillagos faszukat szopni, csak azért mert ők tudják, hogyan kell elnyomó államot építeni.
Hosszú távon nagy szopás lesz a vége, ezzel a politikával, a töröttszemüveges lakossági életérzéssel. Nagyobb szopás, mint a többi országnak.
Egyébként, ha a mimagyarok kakaduval jajdemagyar szuterenitást követelnek, akkor mi a fasz közük van ahhoz, hogy mit csinálnak a németek meg a franciák?
Kurvára semmi.
Nincs itt semmi titok. A német kormány energiáért felelős államtitkára EGY AMERIKAI NŐ, egy beejtőernyőzött jenki, akit rögtön az Északi Áramlat felrobbantása után "utaltak ki" nekik a jenkik, nyilván nem másért, minthogy a helyszínen tudják megakadályozni és felügyelni a német-orosz leválást.
Ennyit a német szuverenitásról és a jenki érdekeket megjelenítő zöldekről, akik a magyar történelemben a hálózatot szolgáló, "jutalékszakértő" SZDSZ-nek feleltethetünk meg. Ezek a beépített idegen érdeket képviselő politikai erők.