Végvári vigasságok Egerben huszadszor

2015. augusztus 06. 13:26

Huszadik alkalommal rendezik meg a Végvári vigasságokat az egri várban, ahol augusztus 14. és 16. között 113 program, 39 fellépő és 16 katonai hagyományőrző csoport több mint 200 résztvevője várja majd a látogatókat.

2015. augusztus 06. 13:26

Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója a Végvári vigasságokat beharangozó sajtótájékoztatón kiemelte: a két évtizedes múltra visszatekintő, „profiltisztításon” átesett Végvári vigasságok középpontjában a török kor áll. Szavai szerint céljuk, hogy a legnagyobb török kori fesztivál legyen a Végvári vigasságok, és hogy az egri vár mint turisztikai termék európai jelentőségű attrakcióvá váljon. Habis László egri polgármester arról beszélt, hogy az egri Végvári vigasságok volt az országban a második történelmi fesztivál, ami azt is jelenti, hogy Eger élen jár a szakmai innovációban. Felidézte, hogy 2000-ben a fesztivál része lett a katonai hagyományőrző csoportok találkozója és versenye, 2002-ben, a vár ostromának 450. évfordulóján pedig először rendezték meg az ostromjátékot, amely a leglátványosabb, legnépszerűbb programeleme a fesztiválnak.

 
A polgármester kiemelte: július közepe és augusztus 20. között fogadja a legtöbb vendéget a város, ezért is fontos, hogy nívós, tartalmas rendezvényeket kínáljon Eger. Szalainé Király Júlia muzeológus, a Végvári vigasságok szervezője elmondta, hogy a három nap során rendeznek egyebek mellett boszorkánypert, fegyverbemutatókat, szakmai programokat, vitézi próbákat, íjászversenyt, és lesz tüzérségi bemutató, középkori látványkonyha, valamint több táncbemutató is. Az eseményekből a belváros sem marad ki: lesz éjszakai őrjárat, illetve „csetepatéra” is számíthatnak a járókelők. A Végvári vigasságok központi eleme az ostromjáték, amelyet szombaton 18 órától, vasárnap pedig 11 órától láthatnak az érdeklődők. A több mint 200 katonai hagyományőrző részvételével zajló ostrom szereplői között török, angol és lengyel vendégek is lesznek.
 
A szervezők elmondták, hogy a tavalyi fesztiválon mintegy 11 ezer látogató vett részt, míg a vár az elmúlt évben 315 ezer vendéget fogadott. Habis László a sajtótájékoztatón kitért a vár turisztikai attrakciófejlesztésére is, hangsúlyozva, hogy most a legnagyobb ellenfelük az idő, hiszen a felújítási munkálatokkal az év végéig végezni kell. Ezzel párhuzamosan már a vár rekonstrukciójának folytatása is terítéken van: az Orbán Viktor miniszterelnök tavaszi egri látogatása során a Modern városok program keretében megígért többmilliárd forintos fejlesztés előkészületeiről éppen csütörtökön kezdődtek meg az egyeztetések.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!