Harminc közösségi programmal vár a Bánkitó Fesztivál

2013. július 13. 10:47

Csaknem harminc közösségi program várja a résztvevőket a Bánkitó Fesztiválon július 19-én, 20-án és 21-én: koncertek, filmek, jelmezverseny, képzőművészet, fórumok szerepelnek a rendezvények sorában. Életre kel a Nógrád megyei faluban Szőrmagyar legendája, de megvitatják a párizsi kommün eseményeit vagy épp azt, hogy miként jelenik meg a hajléktalanság a médiában.

2013. július 13. 10:47

Dudás Dóra, a fesztivál kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a P'ancidel „Vízi- és partilények” kategóriában hirdetett jelmezversenyt a Száztagú Zsűri közreműködésével rendezik meg, és bár előre szóltak, hogy rokonok, ismerősök előnyben lesznek, mindenkit buzdítanak a részvételre. Ugyanígy a Szőrmagyar tóparti kalandjai című eposzuk megtekintésére is. Szőrmagyar bárhol felbukkanhat Bánkon szombaton, benéz a helyi kocsmába is.

A Nagycsoport pszichológusok, pszichoterapeuták részvételével szervez fórumokat az egyes csoportokban – nézőtéren, tüntetésen, villamoson – kialakuló szerepekről, reakciókról, viselkedési mintákról. Lazításként öt és fél órás közösségi mozizást ajánl a Tranzit.hu: a párizsi kommünről szóló vetítéseken 200 önkéntes színész egyéni értelmezésével ismerkedhetnek meg, a nyilvános vitákon pedig aktuális közpolitikai ügyekről cserélhetnek eszmét.

A St.ég.13 olyan tárlatvezetésre invitálja a látogatókat, ahol „a barkácsszakkör és a technikaóra találkozik a kortárs képzőművészettel”. A Hallgatói Hálózat fórumokat szervez, például A virtuális polgárháborúról „jobber és baller” újságírókkal, médiakutatókkal, okatókkal, többek között Tamás Gáspár Miklós filozófussal. Arra keresik a választ, miért nincs párbeszéd az ország jobb- és bal fele között, és mit tehetnének érte az újságírók.

Az újságírók szerepét, a média állapotát több más program is érinti. Csoszó Gabriella vasárnapi Fotózás és aktivizmus workshopja például a hajléktalanság médiareprezentációját taglalja, míg a Bánkitó közösségi szerkesztőségében paparazzók, oknyomozók és hírmanipulátorok egész hada szorgoskodik majd bombasztikus álhírek és alternatív fesztiválhíradók elkészítésén. A Bánkitó Fesztivál idén negyedik alkalommal írt ki nyílt kortárs művészeti pályázatot. Olyan, köztérre tervezett alkotásokat várnak, melyek a művészet eszközeivel késztetnek a játék fogalmának újragondolására.

A Bánkitó Fesztivál ötödik éve zajlik közösségépítő programként és olyan rendezvényként, amelyen nem minden a pénz körül forog. A három nap alatt félszáz előadó lép fel a koncerteken, köztük például a Rotfront, Colorstar, Nemjuci, Mary Popkids, Kistehén.

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a dohányárusító DROGKERESKEDŐ
2013. július 13. 13:37
SZŐRMAGYAR LEGENDÁJA szormagyar Vissza a modernizmushoz: a jelmez, mint képzőművészeti alkotás a kiindulópontja a pusztán a látványból kibontakozó „történetnek”. Poltné Hotykai jelmeztervezőként dolgozik, és az évek során az alkalmazott művészeti kompromisszumoknak áldozatul esett tervei adták a Szőrmagyar legendája alapötletét. Poltné Hotykai és DrKissRitaPanda közös munkájából született meg ez a „jelmez színészekre” írt történet. Katika nem csupán megtervezte, hanem el is készítette az összes jelmezt és a Panda csoport művészeinek segítségével leforgatták a Szőrmagyar legendáját. A film Szőrmagyar kalandjait mutatja be – Illúzióhölggyel, Szülőzsákkal, a Teremtőszörnyekkel és a többiekkel. http://chinesecharacters.hu/shows/panda_hair.html
a dohányárusító DROGKERESKEDŐ
2013. július 13. 13:34
Szőrmagyar legendája – Poltné Hotykai Katika és DrKissRitaPanda (sic) jelmezfilmje és kiállítása http://artportal.sigmanet.hu/aktualis/kiallitasok/szormagyar_legendaja_poltne_hotykai_katika_es_drkissritapanda_jelmezfilmje_es_k
a dohányárusító DROGKERESKEDŐ
2013. július 13. 13:30
ne tévesszen meg senkit, ez a szőrmagyar nem igazi legenda, csak bolsilibsi erőltetett kreatívkodás
a dohányárusító DROGKERESKEDŐ
2013. július 13. 13:27
bolsilibsi fesztivál
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!