Áll a bál a németeknél: fokozódik a német költségvetési válság

2023. december 05. 08:38

Scholz foghatja a fejét.

2023. december 05. 08:38
null

„Mi az, ami zöld, de pirosra vált, ha rossz gombot nyomsz meg? A béka a turmixgépben, de a német kormánykoalícióban uralkodó hangulat is, amióta Berlinben megkezdődött a költségvetési válság, amely gyakorlatilag a koalíció kormányprogramjának nagy részét romba döntötte” – fogalmazott a Politico reggeli EU-s hírekkel foglalkozó hírlevele. 

A Politico értesülése szerint a német kormánykoalíció programja áldozatává vált a jó ideje tartó költségvetési válságnak, ugyanis annak kezelése sok mindent felülír.

Zöld önfeladás

Főként a Zöld Pártnak kellett eddig sok „sok békát lenyelnie”, ugyanis a koalíció kezdete óta gyakorlatilag folyamatosan engedményeket tesznek a szocialistáknak. Az eredeti törekvéseikkel szemben így kénytelenek voltak támogatni az atomenergia használatának meghosszabbításával kapcsolatos terveket. 

Emellett lehetővé tették a fegyverexport felgyorsítását, újraindítottak a szénerőműveket, valamint elvetették a lakosság fűtés és a járművek kibocsátásának csökkentésére vonatkozó terveiket is.

A korábban létrehozott „zöld alap”, amit azért hoztak létre, hogy abból kezdjék meg a Németország iparának teljes körű zöld átalakítását, a költségvetéssel kapcsolatos nehézségek miatt most szintén veszélybe került.

Az német alkotmánybíróság is kimondta, hogy az ilyen speciális alapok felhasználása az energia és a zöld támogatások finanszírozására sérti az alkotmányos „adósságféket”, amely a szövetségi hiányt a GDP 0,35 százalékában maximalizálja.

Rossz hír ez Európának is a lap szerint, ugyanis „hacsak nem talál más módot a költségvetési hiány pótlására – valószínűleg egy újabb vészhelyzet kihirdetésével, amely lehetővé tenné az »adósságfék« figyelmen kívül hagyását –, az EU legnagyobb gazdasága azt kockáztatja, hogy lemarad a zöld és a digitális átállás terén”. Viszont a német szövetségi számvevőszék nemrég elmarasztalta Berlint, mivel 

a 2023-as pótköltségvetés „alkotmányjogilag rendkívül problematikus”, ugyanis visszamenőlegesen vészhelyzetet hirdettek ki, hogy módosítni tudják a költségvetést. 

Szóval mégegyszer ezt nem játszhatják el.

Nyitókép: Carsten Koall / Getty Images

 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Barnabás.N
2023. december 05. 20:03
"visszamenőlegesen vészhelyzetet hirdettek ki, " Visszamenőleges jog-érvényesítés a bezzeg-demokráciában! :O Hetes cikkely hol van??
Robi54
2023. december 05. 14:03
Ez a zöld őrület tönkreteszi Európát.
remi
2023. december 05. 10:19
Nem kellett volna -eddig!!!!!- kábé 200 milliárd ajrót (a látható és bújtatott összegek legalább ennyi, vagy több) beleszórni a banderisztáni raszputyicába. Ennyi.
Pandaka pygmaea
2023. december 05. 09:58
Rogyadozik a tüchtig jólét és mintagazdaság. Ezt is megértük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!