Bemutatták a német kormány megbízásából fejlesztett kapcsolatkövető alkalmazást

2020. június 16. 16:18

Az alkalmazás letöltése és használata „kis lépés a felhasználónak, de nagy lépés a világjárvány elleni küzdelemben” – mondta a kancelláriaminiszter.

2020. június 16. 16:18

Bemutatták kedden Berlinben a német szövetségi kormány megbízásából fejlesztett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazást, amely figyelmezteti használóját, ha fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került az új típusú koronavírus egy igazolt hordozójával. A Corona-Warn App nevű új fejlesztés ugyan nem az első okostelefon-alkalmazás a koronavírus ellen, „de biztos vagyok benne, hogy a legjobb” – mondta Helge Braun kancelláriaminiszter. Az alkalmazás letöltése és használata „kis lépés a felhasználónak, de nagy lépés a világjárvány elleni küzdelemben” – tette hozzá a miniszter. Kiemelte, hogy az alkalmazás adatvédelmi szempontból is kifogástalan, „adattakarékos” – a felhasználóról a lehető legkevesebb információt gyűjtő – módon működik és biztonságos, használata pedig teljesen önkéntes.

Az alkalmazás akkor riasztja a felhasználót, ha legalább 15 percen keresztül 2 méteres távolságon belül tartózkodott telefonjával egy olyan igazolt fertőzöttel, akinél ugyancsak volt okostelefon, rajta az alkalmazással, amelyben rögzítette, hogy pozitív eredményt mutat a koronavírus-tesztje. A riasztott felhasználó így tudhatja, hogy elkaphatta a vírust, és az értesülés arra sarkallhatja, hogy megvizsgáltassa magát. A remények szerint ez nagyban hozzájárul majd a fertőzési láncolatok megszakításához.

Az alkalmazást az első tervek szerint már áprilisban be kellett volna vezetni, de adatvédelmi kérdések körüli viták miatt elhúzódott a fejlesztés. A kormány végül szakított is viták miatt megosztottá vált fejlesztői közösséggel, és két új partnert, a Deutsche Telekom távközlési és az SAP szoftverfejlsztő óriáscéget bízott meg a munka irányításával. A fejlesztésben részt vett egy sor további szereplő, köztük a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI).

Alacsony a napi új fertőzések száma

A német sajtóban ismertetett szakértői vélemények szerint az alkalmazás akkor lehet sikeres, ha a lakosság számottevő része, lehetőleg a többsége használja. Az ARD országos köztelevízió egy június elején készíttetett közvélemény-kutatása szerint a Németországban élők 42 százaléka hajlandó letölteni és használni egy fertőzésveszélyre figyelmeztető okostelefon-alkalmazást, 39 százalék pedig nem hajlandó erre. A választókorú népességre reprezentatív országos felmérésben megkérdezettek 16 százalékának nincs okostelefonja, a többiek nem tudtak vagy nem akartak válaszolni.

Németországban továbbra is alacsony a napi új fertőzések száma az áprilisi csúcshoz képest, amikor még naponta 5000-6000 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót. Az RKI-hez hétfőről keddre 378 új fertőzésről érkezett jelentés a járási és városi egészségügyi hivataloktól.

A közigazgatás 401 alapegysége – járások, városok – közül 158-ból egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentettek az RKI-nak az utóbbi hét napon. Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 186 839 SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki Németországban. A gyógyultnak minősülők becsült száma 500-zal 173 100-ra emelkedett. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 8800 regisztrált fertőzött halt meg, ez 9-cel több az egy nappal korábbinál. Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő regisztrált fertőzöttek becsült száma 5000 alatt van a 83,1 milliós országban.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2020. június 16. 17:45
Lassan kiderülnek a vírus-hiszti valódi okai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!