Szigorú „Facebook-törvényt” fogadtak el Németországban

2017. június 30. 13:44

A Németországban elfogadott „Facebook-törvény” arra kötelezi a közösségi oldalakat, hogy egy napon belül távolítsák el az illegális tartalmakat felületükről, különben hatalmas büntetésre számíthatnak. A jogszabály októberben lép életbe.

2017. június 30. 13:44

Elfogadta a hálózati végrehajtási jogszabályt (NEA), azaz a Facebook-törvényt Németország, melynek értelmében akár 50 millió eurós büntetést is kiróhat az állam azokra a közösségi oldalakra, amelyek nem távolítják el felületükről a gyűlöletbeszédet és az illegális tartalmakat 24 órán belül – írja a The Verge alapján a 24.hu. A jogi aktivisták tiltakoznak a meghozott törvény ellen.

„A tapasztalat azt mutatja, hogy politikai nyomás nélkül a nagy platformok üzemeltetői nem tesznek eleget kötelezettségeiknek, így ez a jogszabály elengedhetetlen volt” – nyilatkozta Heiko Maas, német igazságügyi miniszter. A képviselő hozzátette: a szólásszabadság ott ér véget, ahol a büntetőjog kezdődik. Ezzel az aktivisták azon aggályaira reagált, miszerint a törvény sérti a szólásszabadságot és aránytalanul nagy terhet rak a techválalaltok vállára a különböző tartalmak jogszerűsítésének megállapításában.

A törvény értelmében a közösségi oldalak kötelesek 24 órán belül eltávolítani az „egyértelműen” illegális tartalmakat, legyenek azok gyűlöletbeszédek, rágalmazások, erőszakra való felbújtások. A kevésbé egyértelmű esetekben egy hete van a közösségi oldalaknak a cselekvésre. 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2017. július 03. 18:02
A ZDF rágalmak nem tűntek fel nekik..
Mindjárt
2017. július 01. 08:31
Magyarország nem Amerikai hanem a német és török utat választotta. Hamarosan itt se lehet véleményt mondani. A felcsúti banda alkotmányt sértó plakáttörvénye az első hatalmas lépés a diktatórikus cenzúra felé. Csak idő kérdése .....
pakura_mester
2017. július 01. 00:34
Nagy pofon ez a szélsőjobbos manipulátorok és álhírterjesztőknek.
kombinátor
2017. június 30. 21:59
na, álljon meg a menet! ez nem "fészbuk-törvény" , hanem CENZÚRA! gyakorlatilag eddig soha, SOHA ! nem mondhattuk el a véleményünket... most éppen az az érv, hogy egyeseket sért ... hahaha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!