Károly herceg szerkesztette az egyik brit lap ünnepi kiadását

2022. augusztus 28. 19:47

A The Voice című brit újság 40. évfordulós kiadását szerkesztette a brit trónörökös.

2022. augusztus 28. 19:47
null

A brit The Voice című napilap ünnepi kiadását szerkeszthette a brit királyi trónörökös. Károly herceg örömmel fogadta el a felkérést, hogy állítsa össze a javarészt feketék kultúrájával és ügyeivel foglalkozó lap ünnepi kiadását, mely a napokban lesz negyvenéves. A herceg úgy fogalmazott a felkérést követően, hogy nagyon meghatódott a lépéstől és megjegyezte, ez az egyetlen, feketék ügyeivel és kultúrájával foglalkozó brit lap, amely mostanra intézménnyé vált – írja az Index.

A különleges kiadás a jövő héten jelenik meg és részletesen foglalkozik a színes bőrű közösség elmúlt negyven évben elért eredményeivel. Az évfordulón megjelenő lapban közlik többek között az Idris Elbával, Baroness Lawrence-szel és Bernardine Evaristóval készült interjúkat. 

– közölte Lester Holloway, a lap szerkesztője, majd azzal folytatta, az elmúlt évtizedekben ezeket az ügyeket egykor megvetették és kigúnyolták, ma azonban széles körben elismerik őket.

Nyitókép: Chris Jackson/AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
emesealma
2022. augusztus 29. 08:14
Most mi lesz.
Armageddon
2022. augusztus 29. 06:48
Jöhetne a mandihoz, ő talán tud angolul.
Akitlosz
2022. augusztus 28. 21:04
Nehezen hiszem, hogy ő kattintgatott volna, mint akik irodában dolgoznak munkahelyen. Inkább csak elmondta a véleményét, aztán valaki más dolgozott helyette, akinek nem számít a neve.
matekandi
2022. augusztus 28. 20:26
Valahogy meg kell győzni a briteket arról, hogy van értelme eltartani őket. Így hát "dolgoznak".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!