Rendőröket, bírókat, ügyészeket és gyámügyeseket akart ölni egy tatabányai férfi

2022. június 11. 22:33

Azt képzelte, hogy a vagyonát akarják.

2022. június 11. 22:33
null

Korábban gondnokság alá helyezték személyiségzavara és tudathasadásos elmebetegsége miatt azt a férfit, aki ezt követően úgy gondolta, hogy a vagyonától akarták megfosztani. A gondnoksága alatt ugyanis nem rendelkezhetett ingó és ingatlan vagyonáról, valamint a fizetése egy részéről sem – számolt be a Bors.

Ezért a súlyos mentális problémákkal küzdő, különböző drogokat is fogyasztó férfi elhatározta, hogy minden hivatalos szerven bosszút áll:

a rendőröket, a bírókat, az ügyészeket és a gyámügyeseket egyaránt meg akarta ölni.

Merényletet akart végrehajtani a Kormányhivatalban

A férfi ezeket a terveit a pártfogójával is közölte. Sőt elmondta azt is, hogy már vett egy katonai gyakorló fegyvert, valamint lőszereket. De arról is beszélt, hogy egy gépkarabélyt is be akar szerezni. A fegyverekkel merényletet akart végrehajtani a Kormányhivatalban. Még arra is kitért, hogy

válogatás nélkül, mindenkit meg akar ölni.

Az édesanyját is megfenyegette

A Bors mind ehhez hozzátette, hogy a gyámság alatt álló férfi az édesanyját is megfenyegette SMS-ben és telefonon egyaránt. a helyzetét súlyosbítja, hogy 2021 februárjában nagy mennyiségű dizájner drogot találtak nála.

A Tatabányai Törvényszék az esettel kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, hogy a szerdai tárgyaláson 3 év fegyházbüntetést szabtak ki a férfira, ám az ítélet ellen fellebbezett, így az nem jogerős – írta a portál.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2022. június 13. 09:12
"....3 év fegyházbüntetést szabtak ki a férfira...Korábban gondnokság alá helyezték személyiségzavara és tudathasadásos elmebetegsége miatt..." Ez nem megoldás. 3 év múlva is tudathasadásos lesz. A megoldás az lenne, ha léteznének a pszichiátriai férőhelyek megfelelő számban, és ha kell, évekig tartó bennlakást és megfelelő kezelést biztosítanának.
Akitlosz
2022. június 12. 01:00
"Rendőröket, bírókat, ügyészeket és gyámügyeseket akart ölni egy tatabányai férfi Azt képzelte, hogy a vagyonát akarják." Akkor összetévesztette őket a NAV-os adószedőkkel. Ez utóbbiak akarják a vagyonát.
lightning protection
2022. június 12. 00:41
A drog rossz.
123321
2022. június 11. 23:52
"Azt képzelte, hogy a vagyonát akarják." - ja, oké. Azt hittem valami elmebeteg, de csak egy átlagos balos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!