Vettelt szétszedték a kommentelők

2021. augusztus 01. 15:41

Saját követői álltak bele magyar gyermekvédelmi törvényt támadó német Forma1-es pilótába.

2021. augusztus 01. 15:41
null

A német RTL lehozott egy cikket, miszerint Vettel támadja a magyar kormányt az anti-LMBTQ törvény miatt. Nem tette zsebre, amit a kommentszekcióban kapott – számolt be a Pesti Srácok.  A lap azt írja: arányában többen ellenzik a Facebookon ezt a lépését, mint támogatják.

A rajongóknak és a Forma-1 szerelmeseinek az a legnagyobb bajuk, hogy semmi köze a magyar törvényeknek az autóversenyzéshez. Nagy ellenszenvet váltott ki az is, hogy Vettel június végén nyíltan bevallotta, hogy a Zöldekre fog szavazni, ami a kommentelők szerint kicsit ironikus, hisz minden versenyen több száz liter üzemanyagot égetnek el a pilóták.

A motorsport kedvelői körében egyébként is mumusak a Zöldek, mivel a környezetvédelmi adó bevezetésével körülbelül duplájára emelnék a benzinárat a német kutakon, illetve az autópályákon 130 km/h sebességkorlátot vezetnének be, a mostani korlátlan tempó helyett. A bejegyzés alatt alig van 1-2 támogató hozzászólás, a többi mind az autóversenyzőt támadja. A teljesség igénye nélkül a Pesti Srácok idézett néhány hozzászólást a komment szekcióból:  

„Egy-két német beleavatkozik más ország ügyeibe. Körbe kéne a saját országukban nézniük, hogy mi megy itt. Van itt bőven tennivaló és nem a nagy Zamparo módjára kéne külföldön fontoskodni.”

„Meg kéne neki mutatni a törvény eredeti fordítását, aztán befogná a száját. Új tevékenységet keres, mert már nincs mit csinálnia?”

„Senkit sem fog érdekelni Magyarországon milyen hülyeséget mond Mr. Zöldpárti.”

„A törvény nem a mozgalom ellen szól, hanem azok ellen akik a „különbözőség” által figyelmet akarnak maguknak.”

„A vezetésre kéne koncentrálnia!”

„Ha fogalma sincs a dolgokról inkább hallgatnia kellene. Inkább Németországban kéne szétnéznie.”

„Vettelnek a motorsport ellen kellene tüntetnie, ha komolyan gondolja a klímavédelmet, de ebből keresi a milliókat.”

 

Nyitókép: MTI/EPA/Getty Images/Francois Nel

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2021. augusztus 01. 22:03
Ki ez a senki, akit becsülök, az a parasztember, aki ebben a melegben megdolgozik azért, hogy legyen mit ennünk.
01234567890
2021. augusztus 01. 21:33
A buzernyák Szájer ünnepe a 48% fidernyák törvénye.
01234567890
2021. augusztus 01. 21:31
Dübörög a hazudságipar.
ptrfarkas43
2021. augusztus 01. 20:15
Vettel jó kutyus, akkor morog mikor mondják neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!