Varga: Magyarország stratégiai partnere Kazahsztán

2014. szeptember 02. 18:51

Magyarországnak széleskörű lehetőségei vannak a Kazahsztánnal való együttműködésre – jelentette ki Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint még több probléma van, ami nehézséget jelent az üzleti világ számára, de bízik benne, hogy ezek az akadályok hamarosan elhárulnak.

2014. szeptember 02. 18:51

Magyarország stratégiai partnere Kazahsztán, a két ország közötti együttműködési lehetőségek köre meglehetően széles, ide tartozik a mezőgazdaság, a feldolgozóipari modernizáció, gyógyszer- és egészségipar, a gépjárműgyártás magyar technológiai exportja, illetve a turizmus is – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden.

A miniszter, aki a magyar-kazah gazdasági együttműködési kormányközi bizottság elnöke is, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-kazah tagozatának gazdasági fórumán ugyanakkor problémának nevezte, hogy Kazahsztán korlátozza a külföldiek munkavállalási engedélyét. A miniszter kifejtette, hogy Magyarország ezen a területen szeretne enyhítést elérni, ahogy az állategészségügyi korlátozó intézkedéseknél is a bizalom erősítését szorgalmazza, a közúti teherfuvarozásban pedig a kvótákkal kapcsolatban várna rugalmasabb intézést. Közös célnak nevezte a miniszter a vállalkozók piacrajutásának elősegítését a másik fél országában, és felidézte, hogy ennek érdekében a legutóbbi vegyesbizottsági ülésén 20 megállapodást fogadtak el.

Varga Mihály arról a törekvésről is beszámolt, hogy még ebben a kormányzati ciklusban, lehetőleg két éven belül közvetlen légijárat közlekedjen a két ország között. „Ha egy országot közvetlenül légi úton nem lehet elérni, az gazdasági hátrányt jelent az üzleti világ számára” – hangsúlyozta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a légi járat megnyitását az európai uniós előírások nehezítik, de bízik benne, hogy meg lehet állapodni az uniós hatóságokkal.

A magyar gazdaság eredményeit méltatva Varga Mihály kiemelte a második negyedévi 3,9 százalékos éves GDP növekedési adatot, a munkahelyek számának emelkedését, illetve azt, hogy hosszú idő után 8 százalék alá mérséklődött a munkanélküliségi ráta, és a kormány reményei szerint a 4,1 milliós munkavállalói létszám tovább bővül. Célnak nevezte, hogy a magyar gazdaság bővülése középtávon is a 3-5 százalékos tartományba kerüljön, amely már felzárkózásra ad lehetőséget. Magyarország ma már a V4-ek között a növekedést tekintve az első helyen áll, és élen van az államadósság csökkentésében, a foglalkoztatás bővítésében is – jegyezte meg. 

A miniszter úgy vélte, hogy a magyar vállalkozások egyre inkább megértették a keleti nyitás politika jelentőségét. A kormány pedig támogatja azokat a projekt alapú kezdeményezéseket, amelyek a keleti nyitásban érintett országokban a piacra lépést segítik.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke felidézte, hogy a kamara magyar-kazah tagozatát 2012-ben 42 tagvállalat hozta létre, azóta a szervezet aktívan dolgozik, több üzleti delegációt fogadott, szervezett, valamint tájékoztatást adott az érdeklődő vállalkozásoknak. Az MKIK elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Fehéroroszország és Kazahsztán szoros vámunióban van Oroszországgal, és vegyesvállalatok révén ezt a piaci lehetőséget célszerű kihasználni.

A gazdasági fórumon Rusztemov Nurbah, Kazahsztán rendkívüli és meghatalmazott nagykövete ismertette a kazah gazdaság fejlődését, kiemelve, hogy az egy főre jutó GDP még 1998-ban 1500 dollár volt, ez 2013-ra 13 000 dollárra emelkedett. Az országba 160 milliárd dollár működőtőke áramlott, az idén nyáron vízummentességet vezettek be a 10 legaktívabb befektető ország állampolgárainak. A nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy összeállították a második privatizációs csomagot, amelyben a 2014-2016. között értékesítendő objektumokat sorolták fel.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. szeptember 03. 09:53
A külpolitikánk bámulatosan megalapozott, szakmai háttérmunkáról és kiérlelt döntésekről tesz tanúbizonyságot.
Willard
2014. szeptember 02. 19:56
A légijárat a kazahok felé most éppen nem aktuális. Illetve bevállalva egy kis orosz rulettet, kijátszható. Amúgy van pár hírem a kazahokról, amely ott kint dolgozó magyaroktól származik. A kazahok az égvilágon mindent külföldiekkel végeztetnek el, munkamoráljuk nulla egész nulla százalék, alapjában véve a pásztorkodáson és földművelésen, nomádkodáson kívül semmihez nem értenek. Egy magyar munkás mellé beosztanak öt kazahot, akiket ő természetesen ötszörösen ledolgoz, azok pedig őt a lehetőségek szerint gátolják. Ennek ellenére, ha szeretünk is egy kissé szocreálosan nosztalgiázni, élhető ország, furcsa élet- és világfelfogással.
Maddox
2014. szeptember 02. 19:49
Magyarországnak stratégiai partnerségre kéne törekednie a történelmi és kulturális társaival, nevezetesen Ausztriával, Németországgal, Horvátországgal, Lengyelországgal, és ha észhez tértek, Csehországgal. Velük, és szorosan, és nem mutatóba, hanem tényleg, gazdaságilag, katonailag, kulturálisan, minden létező szempontból. Mi a lófaszt akarnak ezek Kazahsztánnal?
Anton Chigur
2014. szeptember 02. 19:40
http://goo.gl/fbHgBz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!