Szuverenitási kérdések a háború árnyékában

Nem kell nagy jóstehetség annak megállapításához, hogy a 2022-es esztendő az európai történelembe is az orosz–
ukrán háború kirobbanásának éveként vonul majd be. Pedig 2021-hez hasonlóan „koronavírusévnek” indult az idei, de az Ukrajna ellen irányuló orosz támadás február végén mindent felülírt. Macron újraválasztása, az Európa jövőjéről szóló konferencia lezárása, az olasz és a magyar – a nemzeti-szuverenista oldalnak szép sikereket hozó – választások fontos események, az orosz–ukrán háború azonban geopolitikai súlyát, gazdasági-társadalmi következményeit illetően annyira meghatározó, hogy semmi nem versenyezhet vele.

Az uniós döntéshozatalt és jogalkotási-politikai forgatókönyveket is feje tetejére állította az Ukrajnával szembeni orosz agresszió. Békeidőben – remé­nyeink szerint – a covidból való kilábalás éve lett volna az idei, így azonban nemhogy európai kilábalásról nem beszélhetünk, de a háború és az arra adott uniós válaszok, az elhibázott brüsszeli szankciós politika Európa-szerte a recesszió szélére lökte a gazdaságot.

Az év végi visszatekintésekben – és ettől már nem vagyunk túl messze – ilyenkor kiválasztják az év szavát. Brüsszelben szoros a verseny: jogállamiság, kondicionalitás, gender, lmbtq, forrásfelfüggesztés, lng, RRF, MFF és az összes, a brüsszeli bürokraták által használt mozaikszó jó eséllyel indulna. A végső nyertes azonban egyértelmű: a szankció az év szava az Európai Unióban.