Elrettentené az oroszokat a francia elnök.
Macron továbbra is a katonák küldését szajkózza, de szerencsére még vannak európai háborút ellenző hangok.
Macronék szerint viszont addig kell támogatni az ukránokat, ameddig csak lehet.
A franciák olyan árulókat képeznek, akik egy afrikai puccs végrehajtásakor bevethetők.
Valérie Hayer kiszervezné a migrációt Közép-Európába.
Ha ma nem vállalunk katonai konfliktust az oroszokkal, akkor az oroszok megtámadhatják a lengyeleket, litvánokat, másokat is – jelentette ki Emmanuel Macron.
A francia elnök azt szeretné elérni Hszi Csin-pingnél, hogy ösztönözze Putyint az ukrajnai invázió befejezésére.
A francia elnök síkra szállt Európa energia-autonómiája és az atomerőművek építése mellett.
Az Isten-, ember- és életellenes progresszív nyugati vezetők miatt kontinensünk ma a túlélésért küzd.
Vajon mire utalnak az államfő hivatalos fotósának legfrissebb fényképei?
Ahogy a szélkakas pörög, látszólag úgy változtatja álláspontját a francia elnök arról, hogy pontosan mit is kéne tenni a háborúban.
Megmondták, hogy mit tegyen inkább a francia vezető.
Pénteken tárgyal a német kancellárral és a lengyel miniszterelnökkel.
Ursula von der Leyent cinkelte Thierry Breton, most aztán megnézheti magát, még kirúgással is megfenyegették, írja a Politico.
Radosław Sikorski szerint Koreában is ENSZ-tagállamok koalíciója harcolt az agresszió ellen, nincs ebben semmi elfogadhatatlan.
Az új francia törvényt nehéz családbarát megoldásként értelmezni.
Határozott üzenetet küldött az orosz politikus.