Kutatás

Erősödik a vállalkozói kedv Magyarországon

2016. november 24. 15:48

Világszerte erősödik a vállalkozói kedv és mi, magyarok is optimistábbak vagyunk az Amway vállalkozói kutatása szerint. Kitartásban elsők vagyunk, ám az önbizalomhiány is tetten érhető.

Bár a sikerhez sokszor nehéz út vezet, egyre többen állunk saját lábra. Világszerte erősödik a vállalkozói kedv és mi, magyarok is optimistábbak vagyunk: 10-ből 4-en vállalkoznánk, leginkább azért, mert függetlenségre vágyunk. Kitartásban elsők vagyunk, ám az önbizalomhiány is tetten érhető: míg világszerte minden második ember, a magyaroknak alig negyede érzi úgy, hogy megvan minden képessége egy saját vállalkozás elindításához.

Mindez az „Amway Globális Vállalkozói Jelentés 2016” (Amway Global Entrepreneurship Report) című, világszinten 45 országra kiterjedő, összesen közel 51.000 fős mintán készült reprezentatív kutatásából derül ki. A nemzetközi kutatás magyarországi adatfelvételét a GfK Hungária végezte 2016 nyarán – közölte az Amway.

Mit gondolunk az önfoglalkoztatásról? Miért érdemes saját lábra állni? Kikből lesznek vállalkozók? Mit teszünk meg mi magunk a sikerért? Az idén hetedik éve rendszeresen publikált, átfogó nemzetközi kutatás célja volt, hogy nyomon kövesse a vállalkozói környezet, kultúra és hajlandóság változásait és trendjeit a részt vevő országokban, így Magyarországon is. Az Amway a felmérés legfrissebb, hazai eredményeit Budapesten a Fiatal Vállalkozók Hete keretében mutatta be, 2016. november 15-én.

Erősödik a vállalkozói kedv Magyarországon

Az adatokból kiderül: bár nemzetközi és európai összehasonlításban is van még hova fejlődnünk, a magyarok egyre pozitívabban állnak a vállalkozói létformához. Míg 2012-ben a válaszadók kevesebb, mint fele (47%) vélekedett pozitívan a vállalkozásokról, két éve már 61%, 2016-ban pedig 65% gondolta úgy, hogy érdemes Magyarországon vállalkozni. Bíztató eredmény, hogy a magyarok több mint harmada (38%) gond nélkül el tudná magát képzelni vállalkozóként, ezzel a régióban a középmezőnybe tartozunk, megelőzve Csehországot, Szlovákiát és Romániát is.

Az önfoglalkoztatás világszerte fontos szerepet játszik a gazdaság élénkítésében, a foglalkoztatottság növelésében. Az Amway Globális Vállalkozói Jelentés adataiból egyértelműen látszik, hogy bennünk, magyarokban is egyre erősebb az önállósodásra, vállalkozóvá válásra való nyitottság és igény” – mondta el Törőcsik Dalma, az Amway Hungária vállalati kapcsolatokért felelős vezetője.

„A vállalkozói kedv erősödése mögött két tényező áll. A kis- és középvállalkozások száma évről évre növekszik, így Magyarországon is egyre több kézzel fogható pozitív példát, mintát láthatunk a sikeres vállalkozóvá válásra. A fejlődést segíti a javuló üzleti környezet is: a pénzügyi világválság óta a magyar gazdaság növekvő pályára állt, és kedvezőbb lehetőségeket kínál a kisvállalkozások számára” –tette hozzá Dr. Balaton Károly, a Miskolci Egyetem professzora, a kutatás tudományos partnere.

AZ Y GENERÁCIÓÉ A JÖVŐ

A vállalkozói potenciál az életkor növekedésével egyértelműen csökken. Bár a 35 év alatti magyar fiatalok fele (49%) el tudná képzelni, hogy saját vállalkozást indít, 35-49 éves kor között tíz megkérdezettből már csak négy (41%) vállalná az önfoglalkoztatást, míg az 50 felettiek mindössze negyede (26%) állna készen saját cég alapítására. A nemzetközi tendenciákkal összhangban a férfiak nyitottabbak a saját vállalkozásra - 43%-uk szívesen alapítana céget, míg a nők 34%-a állna saját lábra.

A FÜGGETLENSÉG A LEGVONZÓBB

Nincs főnök, többet keresünk, végre megvalósíthatjuk, amit igazán szeretnénk – ahogy a világ más tájain, Magyarországon is elsősorban ezek a tényezők sarkallnak arra, hogy önálló vállalkozásba kezdjünk. A saját cég legfontosabb előnye, hogy önmagunk főnökei lehetünk (41%), de fontos szempontot jelent a kiegészítő jövedelem (33%) és az önmegvalósítás (31%) lehetősége is.

A SIKER SOKSZOR FEJBEN DŐL EL – MÉGSEM HISZÜNK ÖNMAGUNKBAN

Az Amway kutatása egy új mérőszámot, az ún. Amway Vállalkozási Hajlandóság Indexet vezette be 2015-ben, amely az adott országra jellemző vállalkozásbarát közhangulat erősségét méri. Az index három tényezőből áll össze

1) Mennyire érezzük vonzó lehetőségnek, hogy vállalkozóként saját lábra álljunk?
2) Mennyire vagyunk felkészültek rá?
3) Mennyire vagyunk képesek ellenállni annak, hogy környezetünk lebeszéljen bennünket a saját vállalkozás indításáról?

Sajnos ebben továbbra is fejlődnünk kell: a nemzetközileg mért 50-es, és az európai 45-ös értékhez képest Magyarország 39-es értéket ért el.

Bár sokan szívesen vállalkoznánk, a nemzetközi mutatókhoz képest (56%) ez a lehetőség a magyaroknak még mindig nem kellően vonzó (40%). A legfeltűnőbb az önbizalomhiány: Magyarországon a válaszadók csak kevesebb, mint negyede (23%) érzi úgy, hogy minden képessége megvan a saját vállalkozás indításához, míg világszinten majdnem minden második megkérdezett (46%) optimista saját vállalkozói lehetőségeivel kapcsolatban.

Kitartásban viszont elsők vagyunk: ha egyszer elhatározzuk magunkat, akkor is kitartunk a vállalkozóvá válás mellett, ha a környezetünk inkább lebeszélne minket erről. Ellenálló képességünk tehát nagyobb (55%), mint a világ más országaiban (49%).
Az önbizalomhiányra utal az is, hogy míg világszerte minden második megkérdezett (56%) foglalkozna szívesen ügyfélszerzéssel, mely kulcsfontosságú a vállalkozás sikeréhez, a magyaroknál a válaszadók harmada (31%) nyitott rá. 

AZ ÖNFOGLALKOZTATÁSÉ A JÖVŐ?

Az „Amway Globális Vállalkozói Jelentés” az önfoglalkoztatásban rejlő lehetőségekre is kitér: A válaszadókat arról kérdezték, hogyan látják az önfoglalkoztatás terjedését az elkövetkező 5 évben. Míg a nemzetközi eredmények optimizmusról tanúskodnak, az európaiak és főként a magyarok már sötétebben látják a jövőt. Míg világszerte a megkérdezettek 40%-a gondolja úgy, hogy egyre többen választják a vállalkozói létformát a következő években, Európában ez az arány 35%, Magyarországon pedig mindössze 18% – áll az Amway közleményében.

(Forrás: közlemény.)

A bejegyzés trackback címe: http://vallalkozas.mandiner.hu/trackback/26647

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés