Tago Arc

Egy nap alatt összejött a tízmillió a digitális karkötőre

2015. február 13. 11:10

Egy magyar cég, a LIBER8 Technology olyan karkötőt fejlesztett, aminek telefonról változtatható a mintázata, de nem igényel saját energiaforrást. Pillanatok alatt összejött a megcélzott költségvetés a crowdfunding kampányban.

Egy nap alatt elérte a megcélzott negyvenezer dollárt (mai árfolyamon 10,7 millió forintot) az Indiegogo crowdfunding oldalon a magyar fejlesztésű digitális karkötő, a Tago Arc. A LIBER8 Technology Indiegogo-kampánycsapatát Kovács Zoltán alapító, Oroján Sándor társalapító, Bódogh Attila, Kurucz Gábor és Kedei Attila fejlesztők, Bátri Ferenc tervező, Szirmay Nikoletta kommunikációs vezető, Trencséni Piroska evangelista, valamint a nemzetközi kapcsolatokért felelő Kovács Réka alkotja.

A cég által fejlesztett ékszer mintázata digitálisan, például telefon segítségével változtatható, és nem igényel sem önálló energiaforrást, sem vezetékes kapcsolatot. Maga a karkötő kijelzője elektronikus tinta technológiával működik, a telefonról vagy táblagépről pedig NFC kapcsolattal kerül át a minta. Mindez így néz ki működés közben:

Az NFC technológia miatt egyelőre csak androidos telefonokkal fog működni a 2016 elején forgalomba kerülő termék – a 6-os Iphone tartalmazza ugyan ezt a megoldást, de az Apple egyelőre csak az Apple Pay használatát teszi lehetővé vele. Korábban a Tago Arc tervezői a Bitportnak arról beszéltek, hogy néhány ingyenes minta lesz elérhető a karkötőhöz adott alkalmazásban, aki újakat szeretne, az továbbiakat vásárolhat jellemzően 1 dolláros áron.

A bejegyzés trackback címe: http://vallalkozas.mandiner.hu/trackback/15002

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés